1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)

DUNAVECSEI JÁRÁS

- A tüntetők ledöntötték a szovjet emlékmüvet, ebben Gruber Lajos, Szuroczki József, ifj. Csík István, Erős László és Balázs József is részt vett. 145 - A tömegből egy csoport a tanácsházán levő Mezei János párttitkárhoz tartott, akit Csizmadia Sándor lemondásra szólított fel. A párttitkár látva a hangulatot, kijelentette, hogy lemond. Hermanovszki Ferenc követelte a je­len levő Gulyás Jenő és Kéri Ferenc rendőr törzsőrmesterektől, hogy adják át fegyvereiket és ne akadályozzák meg a délutáni felvonulást. Több isme­retlen személy követelte Maróti Dezső tanácselnöktől, hogy mondjon le, amit az megtagadott. - A délután folyamán megválasztották a nemzeti bizottságot, elnöke Nyúl Mihály földműves lett, tagjai dr. Bajusz Pál, Bajusz Gábor, Csizmadia Sán­dor, Csizmadia Sándor (Faddi), Vécsey Jenő, Varga József, Kiliti István, Szabó Pál, Szabó Dénes, Kovács József, Frend Lajos, Gruber Lajos, Ber­kes Sándor, Kiss Gábor és Horváth András. A tanácselnököt meghagyták funkciójában, a tényleges irányítás azonban a bizottságé lett. A nemzeti bi­zottság ellenőrzése alá vonta a postát és a telefonközpontot. 14 - Szabó Pál vezetésével fegyveres nemzetőrség alakult, melynek tagjai többek között a Hermanovszki Ferenc által vezetett csoportból kerültek ki. Igyekeztek a karhatalom tagjaitól további fegyvereket is szerezni. E célból Dunatetétlenre is elmentek, hogy az ottani körzeti megbízottól, Kovács Já­nostól beszedjék fegyverét, aki eleinte ugyan nem akarta azt átadni, de mi­után konzultált telefonon Kéri Ferenccel, átadta Hermanovszki Fe­rencnek. 147 Más adatok szerint Hermanovszki Ferenc volt a nemzetőrség parancsnoka, helyettese pedig Fenyvesi István lett. Tagja volt a testületnek rajtuk kívül Balázs József, Szuroczki József, Koszorús Pál, ifj. Csík István, Hermanovszki Zoltán és Erős László is. 148 A nemzetőrség gyülekezési he­lye a kultúrházban volt. 149 Október 27. - A szabadszállási 81. híradózászlóalj parancsnoka, Keller József főhad­nagy Soltra érkezett 40 katonával. A tanácsházán való tájékozódás után megkezdték a fegyverek összeszedését. Civileket is előállítottak. Üveges TH V-150-364. 369. BKMÖL XXV. 30. B 1313/1957. fk. Hermanovszki Ferenc és társai pere és MSZMP BKMB Archívuma. 1956-os gyűjtemény, sz.n. irat. Jelentés a Dunavecsei járás ellenforradalmi eseményeiröl. 1957. február 19. BKMÖL XXV. 30. B 1313/1957. fk. Hermanovszki Ferenc és társai pere. TH V-150-364. 371. BKMÖL XXV. 30. B 1313/1957. fk. Hermanovszki Ferenc és társai pere.

Next

/
Oldalképek
Tartalom