1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)

KALOCSAI JÁRÁS

November 1. - Ülést tartott a városi nemzeti bizottság. 105 Az ülést Kovács Zoltán nyi­totta meg, és vezette le. Dr. Béza László ügyész bejelentette, hogy a nem­zeti bizottság előző napi határozata alapján 119 politikai foglyot bocsáta­nak szabadon a Kalocsai Országos Börtönből. A foglyokat ellátták iratok­kal és egynapi élelemmel, a börtön kocsija pedig elszállította őket Soltig illetve Bajáig. A nemzetőrség szervezése folyamatban volt, eddig 30 nem­zetőrt állítottak szolgálatba, a többiek behívása folyamatosan zajlott. A páncélos alakulat által a kommunistáknak kiadott fegyvereket összeszed­ték. Az ÁVH tagjai közül négy embert vettek eddig őrizetbe, Vén László letartóztatása érdekében is intézkedtek. Koszecz László rendőrkapitányt leváltották, és rendőri felügyelet alá helyezték, további négy rendőrt a nép követelésére elbocsájtottak. Kulcsár József hadnagy, a rendőrség megbí­zott vezetője elmondta, hogy a katonai alakulatok négy elhárító tisztjét is őrizetbe vették. Kulcsár József helyettesévé László András rendőr őrmes­tert nevezték ki. A nemzeti bizottság Kovács Zoltán és dr. Bánhidy Zoltán javaslatára elhatározta, hogy a kapcsolatfelvétel érdekében küldöttséget meneszt Győrbe, a Dunántúli Nemzeti Tanácshoz. 106 A küldöttség tagjai: Józsa László, dr. Bánhidi Zoltán, dr. Béza László és Romsics Lajos. A négytagú küldöttségben Romsics Lajos képviselte a Szociáldemokrata Pár­tot, Józsa László pedig az FKgP-t. A küldöttség rövid győri tartózkodás után Budapestre utazott, ahol november 2-án Romsics Lajos elment az SZDP központjába, Józsa László pedig az FKgP központjába. Utána visz­szatértek Kalocsára. 107 - A nemzeti bizottság ülésén vita támadt arról, hogy Tóth László megma­radhat-e a városi tanács vb elnökhelyettesének. Végül saját kérelmére a felmentését egyhangúlag jóváhagyták, a helyére pedig dr. Pásztor Aladárt nevezték ki. Elrendelték, hogy hétfőtől kezdődjék meg a tanítás. Határoz­tak, hogy a hitoktatást fakultatív alapon lehetővé teszik. Gyűjtést indítottak a főváros megsegítésére. A felszabaduló párthelyiségeket a nemzeti bizott­ság részben az újonnan megalakult pártok részére utalta ki, részben eredeti tulajdonosaiknak adta vissza, részben pedig lakásokat akartak kialakítani belőlük. A gyárak és üzemek vezetésének kérdésében úgy döntöttek, hogy a nemzeti bizottság ellenőrzésével munkástanácsokat kell választani, és azok döntésétől kell függővé tenni a vezetőváltásokat. Gerényi Miklós, a börtön munkástanácsának képviseletében azt kérte, hogy a börtönben fe­leslegessé vált politikai-, operatív-, és nevelőtiszti állásokat a nemzeti bi­zottság szüntesse meg. Az állások betöltőit a nemzetőrség mentette fel, és vonta be a fegyvereiket. Hamvas József a város lakossága nevében kérte a hírközlés meggyorsítását. Rudnai András felvilágosította, hogy a nyomdá­15 BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma 11. f. 7/1957. o.e. * TH V-150-364. 266. 17 BKMB B 899/1957. Romsics Lajos pere.

Next

/
Oldalképek
Tartalom