1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)
DUNAVECSEI JÁRÁS
ták. Eltávolították Oszvald László főagronómust, Szántosi János főállattenyésztöt és Tompái János függetlenített párttitkárt. - Kovács Béla a rádión keresztül felhívást adott közre a kisgazdapárt újjászervezéséről, amelynek során Udvardi Sándor, Csikós Ferenc, Demény János és Szirmai László jártak minden üzemegységben és a tanyákon. Délután 2 órakor 120 fő részvételével került sor az alakuló gyűlésre. Szirmai László elnökölt, Udvardi Sándor pedig felolvasta a párt programját. 130 A párt újjászervezésében G. Fülöp Imre, korábbi kisgazda országgyűlési képviselő is részt vett. 131 November 2. - Halász Ferenc, akinek felesége a községi tanács vb elnöke volt, megjelent Csikesz Ferencnél, és a községbe való visszatérésük lehetősége felől puhatolózott. Csikesz Ferenc közölte vele, hogy erről a nemzeti bizottság dönthet, de ő a személyi biztonságukért a felelősséget nem vállalja. 132 November 4. - A Bösztöri Állami Gazdaság két dolgozója, Walter Gyula és Mizsei Béla leverte a kunszentmiklósi vasútállomáson levő vörös csillagot. 133 November 5. - Endrédi István, a nemzetőrség parancsnoka lemondott. 134 December 19. - A községben az újjáépített szovjet emlékmüvet újra megrongálták. 135 * Bujdosó István: 1928. december 12-én született Budapesten. Anyja neve Bujdosó Rozália. Négy elemit végzett, géplakatos foglalkozású, az oroszlányi szénbányákban dolgozott mint gépmester. Részt vett az október 26-i ta130 BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 1956-os gyűjtemény, sz.n. irat. Ellenforradalmi tevékenység ismertetése a Bösztöri Állami Gazdaságban. 1957. május 10. 131 TH V-150-364. 360. 132 BKMÖL XXV. 30. B 1072/1957. dr. Csikesz Ferenc és társai pere. 133 BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 1956-os gyűjtemény, sz.n. irat. Ellenforradalmi tevékenység ismertetése a Bösztöri Állami Gazdaságban. 1957. május 10. 134 HEGEDŰS B. András fószerk. 1996.1. köt. 216. 135 KAJÁRI, Erzsébet szerk. 1997. 147.