1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)

KISKŐRÖSI JÁRÁS

AKASZTÓ Október 23. - Az Ács-ökördi Állami Gazdaság pártszervezete taggyűlésén Erdödi Szilveszter felszólalásában a forradalom kitörésével kapcsolatban a kom­munista párt megszűnéséről beszélt. Október 27. - Erdődi Szilveszter az állami gazdaság munkásait, Suhajda Mihály pe­dig a község lakosait szervezte a tüntetésre. A tanácsháza előtt egy ki­sebb csoportosulás jött létre, majd Erdődi Szilveszter elkérte a hangosbe­mondó mikrofonját a tanácselnöktől, és tüntetésre hívta fel a lakosságot. A helybéli pap nyugalomra és békességre szólította fel az embereket. Egy honvéd hadnagy is beszédet intézett a jelenlévőkhöz. A tüntetés el is kezdődött, amelynek résztvevője volt Csatái István és Judák János is. A tüntetők arra kényszerítették a vb-elnököt, hogy kezében egy magyar zászlóval a menet élén haladjon. 44 Az emberek a tanácsházán feldúlták a berendezést, iratokat hánytak szét. 45 Elmentek Berényi Péter vb-elnök lakására, és felszólították, hogy mondjon le. 46 Október 28. - Megalakult a nemzeti bizottság, 47 amelynek Bognár István lett az el­nöke, Suhajda Mihály pedig az elnökhelyettese. 48 Október 30. - A nemzeti bizottság emlékmüvet állított a szabadságért elesettek tiszte­letére. 49 - Az Aranykalász Téesz 30 fős tagsággal feloszlott. 50 A nemzeti bizott­ság határozatot hozott, hogy a téesz földjét visszaadja a jogos tulajdo­nosoknak. 51 44 TH V-150-364. 244. 45 BKMÖL XXV. 30. B 1181/1957. Erdödi Szilveszter és társai pere. 46 BKMÖL XXIII. 2. c. 1098/1957. 47 BKMÖL XXIIJ. 2. c. 1098/1957. 48 TH V-150-364. 245. 45 THV-150-364. 245. 50 KAJÁRI Erzsébet szerk. 1996. 287. 51 TH V-150-364. 245.

Next

/
Oldalképek
Tartalom