1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
BAJAI JÁRÁS
nemzetőrség katonai részlegének a vezetője Bakos István százados volt, aki fölött elvileg Varga Pál gyakorolta az ellenőrzést. Varga Pál feladata a nemzetőrség felügyelete, a büntetett előéletűek kiszűrése volt. A rendet és a fegyelmet kellett megszilárdítania. A felülvizsgált hetven nemzetőrből nagyjából húszat találtak nem megfelelőnek, őket leváltották. 260 Varga Pál mellett Böröcz Jenő MÁV-főmérnök is részt vett a nemzetőrség irányításában. A fegyvereket Bakos István százados biztosította Molnár József százados segítségével. A Kölcsey utcai műszaki laktanya „M"készletéből a nemzetőrök között személyi igazolvány felmutatása ellenében összesen körülbelül 300 fegyvert osztottak ki. A városban több fegyveres csoport is tevékenykedett, így Nagy Béla vezetésével Pápai Tamás kórházi gyógyszerész, Pataki Kálmán orvostanhallgató, Szélinger Tibor gyógyszerészhallgató, Mihályfi János főiskolai hallgató, akik a párt és az AVH székházát őrizték. A mcntelepi nemzetőrök parancsnoka Veress Károly volt, ide tartozott id. Tüske István, Felméray István, Ónodi Károly, Varga Antal, Kovács János. Ők őrizték a letartóztatott ávósokat és a kommunista funkcionáriusokat, miután átszállították őket a volt Ganz-gyár területére, a műszaki laktanyába. Maróczki Géza a Gépjavító Vállalat nemzetőrségében tevékenykedett Mayer István, Németh József, Evetovics Iván, Békés Károly, Molnár Jenő társaságában, ők elsősorban járőrtevékenységet folytattak. 261 - Bogács Géza bejelentette, hogy megalakult a rendőrség forradalmi bizottsága, melynek elnöke ő lett. Több küldött, köztük Hunya Árpád is kifogásolta, hogy Bogács Géza egy személyben a rendőrség kapitánya és a forradalmi bizottság elnöke is. Dr. Antóny János megbízólevelet adott Hunya Árpádnak, hogy menjen el a rendőrségre, és irányításával válasszanak másik elnököt a rendőrség forradalmi bizottságában. Hunya végre is hajtotta a megbízást. 262 Bogács Gézát az ülésen többen is támadták, hogy a rendőrség nem helyesen hajtja végre a nemzeti bizottság határozatait. Ezért a rendőrség vezetőjének először Bánki Lajost, majd mikor ő a tisztséget elutasította, Enyedi Oszkárt javasolták, aki elvállalta, majd dr. Antóny János által aláírt megbízólevelet kapott. A Hunya Árpád által újraválasztatott forradalmi bizottságnak Bogács is tagja maradhatott, mert már nem ő volt a rendőrkapitány. Enyedi Oszkár beszélt a beosztot26U BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 1956-os gyűjtemény. B 386/1957. dr. Antóny János pere. 261 BKMÖL XXXII. 12. dr. Vágvölgyi Ferenc visszaemlékezése. 210-211. 262 BKMÖL XXV. 30. B 1352/1957. Hunya Árpád pere.