1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)

KECSKEMÉTI JÁRÁS

délutáni órákban értek vissza Kecskemétre. A forradalom kecskeméti kitörésekor megakadályozta, hogy a rendőrségnél a tömegbe lőjenek, illetve a tüntetők közül kb. 20 embert be akart vonni a rendfenntartásba, ezért nekik fegyvert adott. Gyurkó Lajos még aznap letartóztatta, és hadbíróság elé akarta állítani. Gyurkó menekülése után kiszabadult, és tagja lett a rendőrség forradalmi bizottságának. Ebben a minőségében szerepet vállalt az ávósok letartóztatásában. 1957 februárjában elbocsátották. 1957. július 1-től előzetes letartóztatásban volt. A Szegedi Katonai Bíróság 1957. november 30-án 2 év 6 hónap börtönre, vagyona L Á részének elkobzására és 3 év jogvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma 1958. január 29-én elutasította a fellebbezését. Pálfi Dániel: Szeghalmon született 1925. február 13-án. Anyja neve Erdei Zsuzsanna. Iskolai végzettsége 8 általános. Szakmai végzettsége húsipari szakmunkás. 1944-ben munkaszolgálatra vonult be, amerikai hadifogságba került, 1946-ban került haza. 1950-ben jelentkezett katonának, 1953-ban került Kecskemétre, a 3. hadtesthez. Élelmezési szemlélő volt századosi rangban. 1956. október 30-án társaival követelte a hadtest forradalmi katonai tanácsának megalakítását. Az alakuló gyűlésen javasolta, hogy távolítsák el az elhárító- és a politikai tiszteket. Tagja lett a katonai tanácsnak. Részt vett Budapesten a Honvédelmi Bizottmány alakuló ülésén. Kizárták a hadtest pártalapszervezetéből Gyurkó Lajost, Sucin Józsefet és Szabó Sándort. A hadtest személyzeti iratait és káderanyagát átvizsgálta, egy részét nyilvános­ságra hozta. 1956. november 12-e és november 23-a között letartóztatásban volt, 1956 decemberében leszerelték. 1957. augusztus 8-án előzetes letartóz­tatásba helyezték. A Szegedi Katonai Bíróság 1959. március 6-án 4 év börtönre, lefokozásra, vagyona l A részének elkobzására és 4 év jogvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma 1959. június l-jén 3 év 6 hónap börtönre, lefokozásra, 1000 Ft vagyonelkobzásra és 2 év jogvesztésre változtatta az ítéletét. Papp Balázs: Magyarhomorogon született 1924. október 10-én. Anyja neve Kovács Róza. Iskolai végzettsége gimnáziumi érettségi. 1946-ban katonának jelentkezett, tiszti iskolára került, 1949-ben tisztté avatták. 1949-ben törzstiszti tanfolyamot végzett, ezredparancsnok, majd őrnagy lett. 1952-ben katonai akadémiára járt. Utána Kecskemétre került a 3. hadtesthez, tüzérfőnök-helyettes lett alezredesi rangban. 1956. október 30-án társaival követelte a hadtest forradalmi katonai tanácsának megalakítását. A testület elnökhelyettese lett, feladata volt Gyurkó Lajos és Sucin József tevékenységének ellenőrzése. Megakadályozta, hogy Szabó Sándor elégesse a hadtest elhárító osztályának iratait. A reptér katonai tanácsával megegyez­tek, hogy szovjet támadás esetén közösen veszik fel a harcot. November 1­jén körbejárták a vidéki alakulatokat, hogy azok fegyelmét megerősítsék. A hadtest pártalapszervezetéből kizárták a korábbi vezetőket. 1957-ben leszerelték, 1959. január 29-én előzetes letartóztatásba helyezték. A Szegedi

Next

/
Oldalképek
Tartalom