1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)

BAJAI JÁRÁS

- A városi SZTK-ban Thür János, az SZTK főelőadója viszatérve a vá­rosi nemzeti bizottság üléséről felkereste Láng Ede csoportvezetőt, aki­vel a munkástanács megalakításáról tárgyaltak. A dolgozók előtt ismer­tette a munkástanács-választás célját és a bajai eseményeket. A munka­idő után tartott választáson 42-en jelentek meg. 204 - Dr. Szerdahelyi Sándor, Pestuka Dezső, Gocsál László és Hanák Endre már október 28-29-én tárgyalt az SZDP újjáalakításáról. Szerdahelyi röp­lapot nyomtatott, melyen ő szerepelt elnökként. Október 30-án dr. Szer­dahelyi lakásán dr. Polgár Lajos, Fekete-Kovács Győző, Pestuka Ferenc, Klóz Lajos, Gocsál László és Pestuka Dezső beszélték meg a részleteket. Ok lettek az ügyvivők, szerkesztették a kiáltványt, amit október 31-én beolvastak a hangosbemondóba. 205 Október 30-án az SZDP bajai szerve­zete újjáalakulását kiáltványban tette közzé, hogy elnökük Hanák Endre, országos vezetőnek pedig Kéthly Annát ismerik el. 206 - Újjáalakult az FKgP bajai szervezete is. Puskás Mihály volt pártigaz­gató a megalakulásukat átiratban jelentette be a nemzeti bizottságon, és egyidejűleg visszakérte a Tóth Kálmán u. 10. szám alatti pártszékházukat is. 207 A házban üresen álló helyiségeket a nemzeti bizottság ki is utalta a kisgazdáknak. - A nemzeti bizottság elhatározta, hogy küldöttséget meneszt Győrbe is. Tátrai Lajos, a DAV Munkástanácsának elnöke az úthoz gépkocsit szer­zett a vállalatától. Kemény László DÁV-igazgató bocsátotta rendelkezé­sükre a szabályos menetlevéllel ellátott autót. 208 A küldöttség tagja volt Szabó István, Szabó Béla és Csendes Nándor mérnök. 209 A kocsit Eger­vári János sofőr vezette. A küldöttség el is utazott Győrbe, ahol csatla­koztak Bács-Kiskun nevében a Dunántúli Nemzeti Tanács követelései­hez, programjához. 210 Mikor visszatértek, beszámoltak Antóny Jánosnak az utrol. - A Budapesten tartózkodó bajai küldöttség még reggel a Parlamenthez ment. Bejutni azonban nem tudtak. Átmentek a Földmüvelésügyi Mi­nisztériumba, ahol már több küldöttség várakozott. Az egész nap várako­204 BKMÖL XXV. 30. B 1128/1957. Thür János pere. 205 GERGELY Ferenc, 1997. 50. 206 BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 1956-os gyűjtemény, sz.n. irat. Kiáltvány ! Másolat. 207 BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 1956-os gyűjtemény, sz.n. irat. A Bajai Forradalmi Tanács Elnökének. Baja. 2/1957. illetve 1/1956. Másolat. 208 BKMÖL XXV. 30. B 1418/1958. Tátrai Lajos pere. 2W BKMÖL XXV. 30. B 1418/1958. Tátrai Lajos pere. 2,0 GERGELY Ferenc, 1997. 50. 211 BKMÖL XXV. 30. B 1352/1957. Hunya Árpád pere.

Next

/
Oldalképek
Tartalom