Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

történő kibúvásra is lehetőséget adott, velük szemben a hatóság ismételten fellépett: „...a kurta falkák kemény tilalom alatt eltöröltetnek, egyedül kaszálás után néhány fejős teheneknek a maga földjén való tartása nézettetvén el..."

296 Maga a választott közönség is időről időre szembekerült a gazdák és a városi magisztrátus közötti ellentéttel. Kénytelenek megállapítani, hogy „a heverő vagy barmos marhák saját birtokon való tartása komoly gond..." éppen azért azt javasolták: „minthogy az igavonó jószágok a járásban tsak ideig óráig legeltetnek, azonban a dicális consrciptióban is felvétetnek, ezeknek tulajdonosok tetszések szerént akármelyik járásában ingyen való legeltetése megengedtessen..."

297 A társadalmi és a vagyoni ellentétek egész sorát villantja fel a választott közönség újabb állásfoglalása: „...Számosan találtatván oljas városi lakosok, kik egy-két darab marhájukat, de leginkább teheneiket kurtafalkákra kényteleníttetnek hajtani azért, hogy a baromba a tehetősebb gazdák által bé nem fogadtatnak, azért azokat a Választott Közönség a felesleg való taxálás által szoríttatni nem kívánván, s minthogy anélkül is a kertészek, akiket a kurtafalkákra való hajtástól a nagyobb száj pénz vétel által idegeníteni kellene, a marhahajtástól teljesen tilalmaztatnak..." Végülis a kialakult gyakorlathoz kényszerülvén igazodni, „a kurtafalkákon eddig járt marhák szájbérét a rendes 30 krajcárokon kívánja az elmúltakra nézve meghatározni".

298 A csordák és a kurtafalkák a sok érdekellentét és az ismételten fellépő anomáliák ellenére még Kecskeméten is további közel száz éven át fennmaradtak, hisz főként a szegényebb rétegek számára a marhatartás egyetlen esélyét biztosították. A csordások felfogadása régtől fogva a város feladata volt. Ezek a pásztorok kisebb megbecsülésben részesültek mint a barmok gulyásai, igaz felelősségük is csekélyebb volt. Díjazásukról maguk a gazdák voltak kötelesek gondoskodni, mégha az egyeszség létrejöttében a város tiszt ségviselője játszotta is a főszerepet. Az 1830. április 26-án megkötött egyezségben az előző évekhez hasonlóan az ökörcsordások bére: „egy ökörtül kapnak váltóban 24 krajcárt, egy kenyeret, két icce eleséget és fél font szalonnát."

299 cl Az istállózó állattartás terjedése Tehát a külterjes állattartás mind több akadályba ütközött annak ellenére, hogy a város változatlanul igen nagy kiterjedésű pusztákkal, szántókkal és legelőkkel rendelkezett. Bár a városban lévő teheneket, ökröket ólakban és istállókban tartották régtől fogva, a jószág többségét nem tudták istállókban elhelyezni. Az igényesebb fajták tartása, a 296 IV. 1503. a/ 1823. január 27. 297 IV. 1503. a/ 1825. április 17. 298 IV. 1504. cl 171. 1833. október 8. 299 IV. 1505/2.