Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)
II. Állattartás
kapcsolatos szakértelem nagyobb részét. Nem volt ez másképpen a földesúri gazdaságokban sem. Akadtak ugyan időről időre rátermettebb, leleményesebb emberek, akiknek szakértelmét a magisztrátus is igénybe vette, de ezek sem voltak képesek az igényesebb gyógyításra, a betegségek megelőzésére. A század derekán a városban Nagy György és felesége tett szert jelentős hírnévre mint a „dühödt avagy veszett marhák orvosa". Ezzel egy időben „német kovács lóorvoslásáért" fizetett a tanács. A pásztorok egymás között is kicserélték ismereteiket, tapasztalataikat, de sok esetben a bajba jutott gazdáknak is adtak tanácsokat, melyek nem mindig vezettek a kívánt eredményre. Lényegében a népi orvoslás szintjén maradtak azok a javaslatok is, amelyeket a hatóság adott közre időről-időre, ha járvány ütötte fel a fejét. 258 A XVTII. század folyamán több alkalommal igen súlyos járvány söpört végig nemcsak az országon, hanem Eurázsia jelentős térségeiben is, amelyek csaknem kivétel nélkül Kecskemét környékén is nagy pusztítást végeztek. Az un. keleti marhavész már 1728 óta dúlt Magyarországon, és innen hurcolták be a monarchia több országába is. A későbbi évtizedekben mind fenyegetőbbé váltak a nagy járványok. 1740-ben csak Heves vármegyében 4990 db. szarvasmarha, 1367 ló és csikó, valamint 29972 juh és 2056 sertés pusztult el. 259 1756-ban a hódmezővásárhelyi gazdák arról panaszkodtak földesuruknak, hogy „... gazdálkodásuk állhatatlanságát a sok dög okozza, mely minden harmadik évben elmúlhatatlanul előfordul ..." 260 A különféle megelőző intézkedések ellenére a járvány tovább dühöngött, és 1766-1767-ben 13, 1768-ban pedig már 23 vármegyében volt az állatállomány megfertőzve, amelyekben ez idő alatt 70462 db. szarvasmarha, 3292 db. ló, valamint 13536 juh és 2629 setés hullott el. 261 1772-ben a keleti marhavész ismét nagy területeken szedte áldozatait. Ennek a járványnak a valóban rendkívül nagy pusztítását a kecskeméti adatok is jól érzékeltetik. 262 (L. LX. táblázat.) A számok a maguk nyerseségében is megdöbbentőek. Csak az érintett három éven belül 3694 db. szarvasmarha, 1426 db. ló és csikó, valamint csaknem 16 ezer juh pusztult el. A veszteség mértékét jobban tudjuk érzékelni, ha felidézzük, hogy 1757-ben, amikor még a nagyállattartáson belül a hanyatlás igazán nem érzékelhető, a hivatalos összeírásokban 4239 hámos és tenyész ló, 16138 db. szarvasmarha és 55534 db. juh volt feltüntetve. 263 Mindezek alapján képet alkothatunk arról, milyen kockázatokkal járt a korabeli állattenyésztés. 264 A témával igen alaposan és részletesen foglalkozik RUSVAY Kálmán: 1982. 511-589. SZEPES (SCHÜTZ) Béla: 1942. 26., ill. 15. SZILÁGYI Kálmán: 1983. 104. SZEPES (SCHÜTZ) Béla: 1942. 21. Az itt közölt adatsor távolról sem teljes. A felhasználtnál lényegesen terjedelmesebb nyilvántartásokból csupán három évet emeltünk ki szemléltetés végett. IV. 1504. nV Összeírások, 31-32. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1989/b 203., 206-207., ill. 213. Indokoltabbnak látszik a rendelkezésünkre álló feldolgozások közül az 1757. évi összeírás adatait figyelembe venni, 258 259 261 2fi2 2 «3