Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)
VI. A pénzügyek alakulása
leányok, szinte a legújabb divat szerint, a legdrágább ruhákban páváskodnak. Gyakran lát az ember olyan asszonyt, aki legalább is két három száz ezüst forint értékű ruházatban jár a legnyilvánosabb helyeken végig s utána a férj subában sompolyog nyomról nyomra." 943 Érthető, hogy a „pazar fényűzés és lakomázás" különféle alkalmai, formái megcsapolták azokat az értékeket, amelyeket a szerencsésebb gazdasági években felhalmoztak az egyes háztartások. így a családi kasszákban csak ritkán gyűlt össze olyan tartalék, amelyek segítségével az esetleges természeti vagy gazdasági katasztrófákat át tudták hidalni, illetve amely lehetővé tette volna a gazdaság bővítését vagy korszerűsítését. 944 Mégis bizonyos mérvű felhalmozásra még a hódoltság igencsak mostoha viszonyai között is találunk nem egy figyelemre méltó példát. Ekkor mindenekelőtt a tőzsérkedés nyújtott erre lehetőséget. Kamarás Ambrus szegény, csaknem földönfutó nemesként érkezett Kecskemétre az 1600-as évek derekán, és már egy-két évtizeddel később a város egyik legnagyobb adófizetője lett. 946 Pathai András még a török ellenes háború három keserves éve után, 1686-ban is, 1000 tallér készpénzt tudott kölcsönözni rokonainak, amit azok csak 1714-ben adnak vissza örököseinek. 946 Vannyi István a szabadságharc derekán, 1708-ban 5500 magyar forintot hagyott örököseire. 947 A végrendeletek sora tanúsítja, hogy egy-egy dolgos élet eredményeként számottevő vagyon halmozódott fel parasztok, kereskedők és armális nemesek kezén. Csak néhány év pár tucatnyi testamentumát átlapozva is meggyőződhetünk arról milyen értékek gyűltek össze. 1782-87 között Deron József több ingatlan és ingó vagyon mellett 3500 ft. készpénzről testált. Kiss Márton többek között azt emelte ki, hogy a jelentős vagyonán túl még a római katolikus egyháznál van 2050 forintja. Herczeg Pál 1600, Lubi Aloisius nagyszámú állatai mellett 1600 forintot osztott szét ezeknek a hagyományoknak, de a gazdák ezirányú szokásaiba nem szólt bele, ha a közbiztonságot és a közerkölcsöt nem sértette. KUBINYI Ferenc - VAHOT Imre: 1853. 101. A korabeli ruházkodásra vonatkozóan rövid, de megbízható tájékoztatást ad CSANYI János: 1840. 75. és SZABÓ Richárd: 1845. feldolgozása is. A legbővebb és képekkel is illusztrált ismertetés az itt idézett KUBINYI - VAHOT kötetben található. Érdemes utalni arra is, hogy az igényesebb, mondhatjuk városi háztartások, bútorok iránti igény ugyancsak a XLX. században alakult ki szélesebb körben. A 83 éves korában végrendelkező Csertő József szükségesnek tartotta, hogy kiemelje: „Vágynak házi ingó javaim, melyek közül nevezetesek ágyi ruháim: kanapém, székeim, pohárszék, almárium. Testi ruháim: 17 ezüst gombjaim, 12 fontig czin edényem, gyertyatartóim, egyik czin, a másik réz, egy hamwevővel, s egy falon függő urnám és több apró javaim." A későbbi pontokban rendelkezései között található még: egy kerek asztal, egy subláda, 3 fa karszék, egy kanapé és egy bőrszék. IV. 1504. Végrendeletek. 1833. 20. RÁCZ István: 1988. 109-110. ÍV. 1504. kJ 1. 1714. szeptember 13. IV. 1504. Végrendeletek. I. 37. Az értékek érzékelése érdekében érdemes utalni arra, hogy egy ökör ára kb. 20 magyar forint, a város nótáriusának évi fizetése 110 forint.
