Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

V. Kereskedelem

ellátni a város gyorsan növekvő lakosságát. Kétségtelen, hogy rendszeresen rákényszerültek arra, hogy távolabbi településekről is vásároljanak bort részben a jobb minőség biztosítása végett is. Solt, Dunafóldvár, Nagykőrös, Halas és Csongrád neve mellett gyakran találkozunk a számadáskönyvekben Baranya, Tolna és Győr nevével is. A XVIII. században pedig Gyöngyös és Eger válik megszokott szállítóvá. A bor árának vizsgálata során igen körültekintően kell eljárnunk. Ennél a terméknél a szezon és a helyben kialakult szokásrend számottevően formálta a bor árának alakulását. Az csaknem általános gyakorlat volt, hogy tavaszig a gazdák árulhatták saját termésű boraikat. Ez idő alatt a város kocsmáiban is rendszerint gyengébb minőségű borokat mértek, amelyeket a dézsmálás során gyűjtött be a tanács. 1720-ban pl. április 24-től, az új bíró megválasztásának napjától június 20-ig 10 „falka" dézsmabor került kiárusításra a város kocsmáiban. Egy-egy falkába 10-13 hordó bor tartozott, amelyek három és fél-négy ezer pintnek feleltek meg, azaz 50-60 hektóliternyi volt. Ebben az évben csak június 15-én kezdődött a pénzen vett borok árusítása. Az ősz folyamán kiforrt új bort első alkalommal november 6-án ütötték csapra. A város monopolhelyzetéből adódóan lényegesen magasabb áron mérte a bort mint amennyiért megvásárolta, így haszna is tetemes lett. (L. XXTV. táblázat.) Nem volt ritka eset, hogy a táblázatban feltüntetettnél lényegesen nagyobb árréssel is dolgoztak. A város kocsmáinak forgalma persze így is igen jelentős volt. 1720 április 24-től a bíróválasztástól mandátumának lejártáig, 1721 április 23-ig 153612 pint bort mértek ki, ami kb. 2400 hektóliternek felelt meg. Az óbor mérésén egyébként mindig lényegesen nagyobb haszonra tettek szer mint az újbor esetében. Bár igen sok adat áll rendelkezésünkre a bor árának vizsgálata során, a minőségi eltérések nagyon megnehezítik a számításokat. Az óbor súlyozott átlaga a XVIII. század elején 15 év alat 20 dénár volt. Egy pint óbort legkevesebb 15 dénáron adták, a legmagasabb ár 35 dénár volt. A legmagasabb érték a legkisebbnek tehát 2,3 szerese. Bár ez az arány is igen jelentős, mégis meg kell állapítanunk, hogy ezen időszakon belül mindegyik gabonanemű esetében lényegesen nagyobb árkülönbségekkel találkozhattunk. A század békésebb évtizedeiben az óbor átlagára mérséklődött: 14 dénár volt. A legkisebb és a legnagyobb ár közötti különbség viszont számottevően nőtt. A legalacsonyabb 1751-ben volt: 8 dénár, a legmagasabb 1776-ban: 26 dénár. A nagy szélsőségek ellenére hangsúlyoznunk kell viszont, hogy az esetek 58%-ában 11-16 dénár között mozgott az ár. Tehát nagyobbrészt a természeti, időjárási viszonyok lehettek a kilengések okozói. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az egymást követő gazdasági években is igen nagyok az árak közötti különbségek. Ugyancsak érdemes felfigyelnünk arra, hogy a háborúk alatt a bor ára nem követte a gabona áránál tapasztalható kirívó ingadozásokat. Az a tény viszont, hogy a XVIII. században az átlagár lényegesen alacsonyabb