Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)
III. Ipar
a mesterek számát, annak 84,2%-a volt. Ha elfogadjuk, hogy ez az arány maradt meg a következő évtizedekre is, árnyaltabb képet tudunk rögzíteni a lakosság ellátottságáról. Azt tudjuk, hogy Kecskeméten 1780-ban a 3931 háztartáson belül 433 volt az iparos. Ennek alapján a század vége felé a mezővárosi társadalmon belül az iparosok aránya a korábbiakhoz képest valamelyest tovább javult, 11%-ra nőtt. Más összehasonlításban azt mondhatjuk, hogy egy iparos háztartásra kilenc egyéb háztartás jutott. A József kori összeírás révén már azt is tudjuk, hogy 1787-ben 22626 fő élt Kecskeméten. Mivel az 1780-as adóösszeírás 433 iparost vett nyilvántartásba, ha feltételezzük, hogy a legények és az inasok aránya ekkor is 84% volt, akkor kb. nyolcszáz személy foglalkozott iparral a városban. Ennek alapján egy iparosra 28 fő jutott. Ha csak a mestereket vesszük figyelembe, akkor egy iparosra átlagosan 52 főt kell számolnunk. A XLX. századból már valamivel bőségesebb forrás áll rendelkezésünkre, így megbízhatóbb adatokhoz juthatunk. Az 1847-es adóösszeírásban a 4742 háztartáson belül 542 iparos háztartást vettek nyilvántartásba. Ez csak fele annak, amit Csányi említ. Valószínűnek tarthatjuk, hogy ő a céheken kívül dolgozókat is számításba vette, míg az adóös^zeírók nem. 662 Az adóösszeírás adatai alapján az iparosok a háztartások 8,7%-t alkották, tehát ez az arány a század végéhez viszonyítva a céhes fejlődés útján jelentős megtorpanás, sőt visszalépés, visszafejlődés jele lehet. 653 Mégha röviden is, de célszerű összehasonlítani az országos adatokkal az itteni viszonyokat. Az Alföld mezőgazdasági településein az egész éven át dolgozó iparűzők számaránya 1828 táján általában 4-6% volt. Kiskőrösön ugyanebben az időben 4,4%. Csak a viszonylag iparosodottabb településeken haladta meg az iparosok aránya a 10%-ot. Kecskeméten az 1828-as országos összeírás adatai alapján az iparosok a lakosság 9,2%-át alkották. 654 A magyar gazdasági fejlődés eredményeként a kézműipar minden gátló tényező és válságjelenség ellenére jelentős gyarapodást mutatott 1777-hez viszonyítva. Miként jeleztük már, akkor egy iparosra 242 lakos jutott, eltekintve a falvakban dolgozó iparosoktól. 1830 táján már csak 78 és 1846-ban pedig 51 lakos. Az átlaghoz képest viszont igen nagy volt a «53 &S4 Ezt a feltételezést támasztja alá a vármegye 1839. évi adóösszeírásra vonatkozó rendeletének 14. pontja: „A kézművesekre (opifices) átalyános szabályul tétettvén, hogy ezek alatt csupán a czéhbeli mester emberek értetnek azoknak. Első osztályba azok tartoznak, kik a népessebb mező városokban, nevezetessen Kőrösön, Kecskeméten, Szent Endrén, Vátzon, ó Budán, Aszódon és Kalotsán laknak, és egész esztendőt átt állandóan 2 legényt tartanak. Vagy ha a most elől számlált helyeken nem laknak is, de állandóul 2 legénnyel többel dolgoztatnak. 2-ik osztályban tartoznak azok, kik nem a fentebb elől számlált népessebb helyeken laknak, s állandókig két legények van, végre 3-ik osztályzatban teendők azok, kik a megyében akárhol laknak, s egy legények van, vagy egy sints, de egész esztendőt átt dolgoznak ..." IV. 1504. d 203. 1839. szeptember 2. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 102-103. EPERJESSY Géza: 1967. 68-71.
