Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

III. Ipar

Közismert, hogy ez a vidék igen szegény az építkezéshez legszükségesebb alapanyagokban. Az épületek falát nagyobbrészt un. vertfalakból, agyagtéglából, más néven vályogból építették az előző századokban, és fedésére nádat, az igényesebb épületre zsindelyt használtak. A század derekáig az egyetlen igazán maradandó építőanyag az un. terméskő volt, amit a környező mocsaras részeken kővágók fejtettek ki. Ezt az anyagot használták fel templomok és középületek alapozásához még a század vége felé is. Mivel az igény iránta a magánosok részéről is egyre inkább fokozódott, a tanács 1778-ban külön rendeletben szabályozta a kővágás feltételeit. „Kivévén a várost és az ecclésiákat, ennekutánna akármely lakos akár Szentkirályon, akár más helyen valamely gazdának kertén követ vágat, tartozik ennek minden egy quadrát kőtől a gazdának 5 garast fizetni a kővágó bérén kívül."

628 Ugyanilyen anyagból építették fel a város központjában az első kaszárnyát is 1779 után, melynek anyagát Jakabszálláson vágták ki, és a tizedek közmunka keretében szállították be a városba.

629 A század derekára viszont mind a magánjellegű, mind a községi építkezés olyan méreteket öltött, hogy ezeket már nem tudták e hagyományos anyaggal kielégíteni. Ezt égetett téglával tudták helyettesíteni. Az elsők között ilyen célra minden bizonnyal a piarista rendház és templom építése során készítettek a városban téglaégető kemencét. Ez még 1748-49 táján is működött.

630 A fokozódó kereslet hatására az égetett téglával nemcsak az alkalmi üzérkedés vette kezdetét, hanem a viszonylag széles kereskedelem is, amely tevékenység a meglévő hiányra épített. Éppen ezért a város 1762. augusztus 21-i rendeletével a maga számára tartotta fenn ennek lehetőségét. „A téglával való kereskedés mindenkinek megtiltatott, egyedül a P. Piaristáknak engedtetett meg saját szükségletükre a téglaégetés. A város a téglát maga égettette, vagyis házilag kezelte. Téglát egyedül a várostól lehetett venni."

631 A századfordulón a határozatok és a rendeletek sorát hozta meg a magisztrátus az építőanyag létrehozásának és forgalmazásának szabályozása érdekében. A városban a századfordulón ismételten elemi katasztrófaként jelentkező tüzek hatására mind a téglaégetés mind a cserépgyártás csaknem közüggyé vált. Egy-egy nagy tűzvész után a tanács kénytelen volt szélesköm engedményeket adni a magánosok számára is. Például 1799. május 17-én Hirhager Mátyás pékmester részére engedélyezte a téglaégetést, július 12-én pedig Fórián Antal számára biztosította ezt. 1802-ben magánszemélyeknek saját szükségletére lehetővé tették a téglaégetést.

632 Még ugyanebben az évben a város maga kezdett üzemeltetni egy téglaégető kemencét. A következő években, évtizedekben a rendeletek sora szabályozta a mind az építőanyag készítésének normáit, mind a munkások bérét. 628 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 93. 629 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 97. 630 XV. 22. SZILÁDYI. 59-60. és 122. 631 IV 1504. b/ 76. 341. 632 ÍV. 1504. hl 76. 342.