Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

III. Ipar

serkentően hatott az a tény is, hogy a városban csaknem folyamatosan tartózkodott igen jelentős, nagyobb részt német nyelvű katonaság, amelynek ellátásához megfelelő számú iparosra feltétlenül szükség volt. Ezek a kézművesek kétségtelenül nemcsak a számszerű növekedést segítették elő, hanem a minőség iránti igényt is fokozták. Az is kétségtelen viszont, hogy eimek az árát is megkérték. Még a tanácsnokok is nem ritkán felszisszentek, oly erősen megnyomták tollúkat a számlák kiállítása során: ,A tizedekben, ha a kovácsok maguktúl obveniálandó adóért azon tizedbeli kocsikhoz és lovakhoz kívántató kovácsolást ha felvállalnának, igen jó volna, mivel a német kovács a beadni szokott auszzigliban annyit tészen fel, hogy irtózik az ember tőle."

619 Mária Terézia azon törekvése, hogy a céheket és azok szolgáltatásait a régi színvonalra emelje, kétségtelenül hozzájárult a városon belüli ipar fejlődéséhez is. Az uralkodása alatt újrafogalmazott céhlevelek, ha részben korlátozták is a céhek életét, a vallásosság ápolása a mai ember számára indokolatlannak is tűnik ilyen keretek között, kétségtelenül hozott pozitív eredményeket is. A XVIII. század második felében részben a háborús terhek miatt, részben pedig a rendi törekvések érvényesítésének növekedése, nem ritkán jelentős sikere miatt a mezővárosok fejlődésében megtorpanás észlelhető. Ez érthetően kihatott a kézművességre is. Bár a következő negyed század további figyelemre méltó fejlődést érzékeltet Kecskeméten, ez a számszerű gyarapodás, rniként később erre majd utalni is fogunk, nem az egyöntetű fejlődés kifejezője.

520 (L. XXI. táblázat.) A céhes ipar mind jobban kibontakozódé válsága a mezővárosokon belül ezekben az évtizedekben még nem érhető még igazán nyomon. Ezt igazolja az is, hogy az iparosok számszerű növekedése nagyobb, mint a lakosságé. A közel negyed század alatt a mesteremberek száma 179%-os, a lakosságé pedig csak 136%-os növekedést jelez. Ez tehát azt is jelenti, hogy a lakosság ellátottsága minőségileg is feltétlenül javult. A mesterségek tovább differenciálódtak: a korábbi 32-vel szemben 47-et rögzítettek, igaz, hogy közéjük vették a kertészt és az orvos éppúgy, mint a patikáriust és a tapasztót is. Az egyes szakmákon belül érthetőn erősen eltérő a mesterek száma. Igen nagy azon foglalkozások csoportja, amelyeken belül csak 1-2 mester tudott a városban megfelelő mennyiségű munkát találni. Ezek egy része talán nem is igazán nevezhető iparosnak: tapasztó, vásznas, vadász. Ugyanakkor több mesterség változatlanul népes. Tizenegyhúsz iparos dolgozott a gombkötő, a lakatos, a molnár, a szappanos, a szíjgyártó és a varga szakmákban. Még több mestert (21-30) vettek számba az asztalosok, a sokirányú munkát végző faragók és a vargák között. A legnépesebbek a szabók (37 mester), a takácsok (49 mester) és a csizmadiák (78 mester) voltak. 518 SZABÓ László: 1933. 24. XV. 9. Az 1750. április 18-i tanácsülés jegyzőkönyvének anyagából készített kivonat. 620 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1989/b 296-297.