Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák-magyar lakosságcsere összefüggései (Kecskemét, 1993 [!1994])

Bevezető

földolgozások, hiányosságaik, bizonyos egyoldalúságaik ellenére is fontosak, értékesek, amelyek XX. századi történelmünk e bonyolult időszakának jobb megértését szolgálták. Elsősorban éppen ezek az eredmények tették lehetővé, hogy munkánk során már ne csak politikatörténeti megközelítésre, de egyes esetekben társadalomtörténeti elemzésre is vállalkozhassunk. A '90-es évek elején jelentek meg Magyarországon azok az első regionális földolgozások, amelyek ezt a kérdéskört már komplex módon vizsgálták. Ezzel egyidőben Németországban is több olyan kutatási programot szerveztek, amelyek a Duna-medence kisebbségeinek - különös tekintettel a német nemzetiségiekre - történetével foglalkozott. Ezek a kutatások új, interdiszciplináris vizsgálati szempontjaik, valamint módszertani hasonlóságaik révén jótékonyan erősítették egymást, és inspirálólag hatottak nemcsak a szakmai párbeszéd folytatására, de újabb eredményekre is ösztönöztek. Saját kutatásaink is ebbe a folyamatba illeszkednek. Tanulmányunk középpontjában a П. világháború utáni magyarországi telepítések, népmozgások hátterének feltárásán túl, azok tényleges lebonyolítása, időbeli végrehajtása és összefüggései állnak. Törekedtünk az egyes telepítési akciók hátterében lévő kül- és belpolitikai körülmények részletes bemutatására csakúgy, mint az események valódi mozgatórugóinak megnevezésére. A legfelsőbb államhatalmi szervek, valamint a pártok iratanyagának - amelyek a történészek szélesebb köre számára csak az elmúlt fél évtizedben vált hozzáférhetővé - megismerése tette lehetővé, hogy a magyar kormány, valamint az egyes pártok állásfoglalásainak változásait, ezek okait bemutathassuk. A gazdag forrásanyagnak köszönhetően vizsgálni tudtuk - ha csak érintőlegesen is - a magyar társadalom különböző csoportjainak a háborút követő telepítésekhez, a nemzetiségekhez való viszonyát. Fontosnak tartottuk ezt azért is, mert ezzel kapcsolatban - nem utolsósorban a történetírás adósságaként - meglehetősen leegyszerűsített kép él és élt a hazai közgondolkodásban. Pedig az események korabeli társadalmi megítélése korántsem volt egységes. Különböző csoportjai ugyan más-más megfontolásból, de elvetették a kollektív bűnösség elvét és annak alkalmazását. A tiltakozásoknak - az egyes pártokon belüli csoportok, az egyházak prominens vezetői vagy a helyi közösség, társadalom képviselői által kifejtett ellenállásnak - számtalan megnyilvánulását ismerjük. Talán ez utóbbiak léptek föl a leghatározottabban, hisz ők évtizedek, évszázadok óta együtt éltek azokkal, akiket a jogi diszkrimináció sújtott, ők ismerték az érintettek háború alatti