Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák-magyar lakosságcsere összefüggései (Kecskemét, 1993 [!1994])

A telepítések végrehajtásának útvesztői - A kitelepítések ideiglenes felfüggesztése és újraindulása

Városlődön augusztus első napjainak egyik éjjelén a dudari bányában végzendő közmunkára szedtek össze rajtaütésszerűén embereket. A helyi rendőrség vezetője az akcióhoz herendi és szentgáli kollégái segítségét kérte, de miután nem kapott kellő támogatást, a faluban tartózkodó telepeseket fegyverezte fel, „kik éjszaka mezétláb, fegyverrel a vállukon zavarták fel a község lakóit." A kislődi telepesek a kitelepítésre váró svábokat önhatalmúlag az általuk kijelölt házakba akarták „összeköltöztetni", amit a rendőrség akadályozott meg. A megye Nemzetgyűlési képviselője a panaszok orvoslása érde­kében eljárt mind a miniszteri biztosnál, mind pedig a Népgondozó Hivatal vezetőjénél. A tárgyalások megerősítették azt a meggyő­ződését, hogy az érintett szervek bizonyított esetekben sem hajlan­dók korábbi döntéseiket felülvizsgálni. A képviselő a pártveze­tőségnek írott tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy a „Szociálde­mokrata Párt nem vállalhat közösséget ezzel az eljárással, melynek irányítása teljesen a Kommunista Párt kezében van." 261 A telepeseket ért súlyos vádakat a Kommunista Párt nevében Hajdú Gyula a nemzetgyűlés október 23-i ülésén utasította vissza. A képviselő a földművelési miniszterhez intézett interpellációjában a telepesek súlyos helyzetét hangoztatta. Eseteket sorolt, amikor nem kapták meg a kellő segítséget, és atrocitások érték őket a kitelepítésre várók részéről. Természetesen ő is példákat említett, amikor a tettlegességig fajuló összeütközéseket a németek provo­kálták. A telepesek hozzá nem értését és munkamorálját ért bírála­tokat alaptalan vádaskodásnak nevezte. A felelősséget a Földmű­velésügyi Minisztériumra, illetve a telepfelügyelőkre hárította, akik képtelenek a más agrárkultúrát ismerő telepesek számára a szőlő­művelés, kertgazdálkodás és gyümölcstermelés ismereteit átadni. A mezőgazdasági termelés terén mutatkozó nagyarányú visszaesést a svábok ellenállásával, munkakerülésével magyarázza. A tények alapján kérte a belügyminisztert, „vagy indítsák meg a svábok kite­lepítését, vagy ha nem lehet, akkor a svábok eltávolításáról a kor­mány megfelelő intézkedésekkel gondoskodjék, a földművelésügyi miniszter urat pedig arra kérem, hogy ez a kar, amelynek a telepe­seket, a földmíveseket, az új birtokosokat támogatni kellene, ne legyen harácsoló piócája a magyar parasztságnak." 262 A nemzetgazdasági, emberi és erkölcsi szempontból is valóban súlyos, zűrzavaros helyzet megoldására irányuló törekvések ­PIL. 283. f. 10. cs. 269. ö.e. Nemzetgyűlési Napló, 1946. október 23-i ülés jegyzőkönyve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom