Kecskemét város és körzete I. - Iratok a Rákóczi szabadságharcból (Kecskemét, 1992)

Dokumentumok

Méltosságos Fejedelem, Kegyelmes Urunk. Tebnak 1 délután Ilosvay Imre Uram maga, Majos János és Szabó Máté Uraimék ezreivel akaratom és talán magok ordere elen quamti(?) per vim ide szaladtanak, ma sem akarnak kimenni, ezen helyséknek nem kicsin opressio­jára és kárára vagyon it való lételekkel és beszaladásokkal. Vágót, kenyeret és egyebet az helysék eő kegyelmeknek mezűben akart adni, de semmiképen tiszt uraimék nem akartak arra accedálni, az mint is négy vágót, kenyeret is eléksé­gest kűttek eő kegyelmetek mezűre. Budai Uramnak két katonáját megfoga­tattam, táborbul szöktenek, kemény rabságban tartom eőket. Nacságod mint parancsol, atevő leszek. Most semmi oly híreim nincsenek, kiről Nacságodat kelene tudósítanom, hanem felőlírt dolgokat akarám Nacságodnak alázatosan tuttára adnom, az mint is Nacságod kegyelmes parancsolattyát elvárom. Da­tum Kecskemét 25. Junii 1705. Nacságodnak alázatos szolgája Máriássy Miklós m. p. (Hátlapon Rákóczi kancelláriáján rávezetve:) Nem kell válasz. 2 1/ Sic! Azaz: tegnap. Egyébként ezt a szót Máriássy Miklós minden levelében így írta. 2/ Erre a levélre is vonatkozik azonban az a válasz, melyet Rákóczi Máriássy június 18-diki levelére Vácról 1705. július 11-dikén adott. L. ott. 170. Kecskemét, 1705. június 30. Majos János levele Károlyi Sándornak. Portyázásai a rácok után, akiket azonban nem tudott elérni, s ezzel kapcsola­tos hírei. Nem érti a kecskemétiek ellene emelt panaszát. Eszterházi Dániel tábornok Ilosvai Imrét nevezte ki az ide vezényelt hadak élére. Eredeti. MOL 396. Károlyi cs. It. Ap 1. AcRa Ser. I. 1705jún. Fasc. 4. D. 39. (Külső címzés:) Méltóságos Urnák Tekéntetes Nagyságos Károlyi Sándor Uramnak, Méltóságos Fejedelem Felső Vadászi Rákóczi Ferentz Kegyelmes Urunk eő Nagysága Mezei Lovas Hadának Feő Generálisának és Tekéntetes Nemes Szattmár Vármegye Feő Ispányának, Nagy jó Uramnak eő Nagyságá­nak. (Gyűrűspecsét.) Méltóságos Generalis, nekem nagy jó Uram. Nagyságod 28. és 29. praesentis Körösi Mezőről írott leveleit alázatossan vettem, hogy a rácok után való portázásról megtértem, de amikor a halasi posta az rácoknak kin való létét megvitte Nagyságodnak, immár akoron azon rácság Szegedre visszatért volt. Mi panaszok lehet kecskeméti uraiméknak, magok tugyák, az elmúlt szeredán érkeztünk be Kecskemétre, azolta három nap kin voltam az rácok után. Szintén ezen szempillantásban érkeztem visz­sza, az mindőn Nagyságod leveleit meghozták, akkor itten nem voltam. Kiről is Nagyságodat követem, hogy eddig választ leveleire nem adhattam. Én to­vább is az fellyebvaló instantiák és Méltóságos Urak parantsolatitól dependeá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom