Bláho Vince búcsúbeszéde Kecskeméten 1772-ben (Kecskemét, 1991)

ka népnek ügyét s baját az igazságszolgáltató Tábláknál s Udvaroknál hathatósban folytathattya: és ami előttem legfontosabb, az igaz hitünknek szabadabb gyarapodását gátló akadékokat könnyebben megszakaszthattya. Oh vajha! Főtisztelendő Ur! Nagy Sándori kézzel vágnád ketté a Gordius tsomóját, melyet a mi erőtlenségünk meg nem oldhatott. Kettőre kérlek pedig, Istenünknek oltára előtt, Főtisztelendő Ur! úgy a volt juhainknak, mint szerzetemnek nevében. Egyre, hogy a nép között plántáltt, és már elterjedett ajtatosságok, üdvösséges szokások ne fogygyanak, hanem Istenünk nagyobb ditsőíttetésére gyarapdgyanak; mert pietas ad omnia utilis est, az isteni tisztelet mindenekre hasznos, és vagyon ígírete mind az mostani, mind az következendő élet felől. (Pál apostol I. levele Timóteushoz 4. 8.) Mivel pedig, nonnisi in pacis tempore bene colitur pacis auctor, helyessen tsak békességnek idejében tiszteltetik a békességnek szeretője és szerzője, melly az Isten; azért arra is kérlek, hogy az én legkissebb szerzetem a Te pásztori tisztednek minden napjaiban maradgyon békességben. Szegény szürke barátok vagyunk; de ugyan fiai vagyunk az Anyaszentegyháznak, amelly Tégedet, minket is szült Kristusnak a szent keresztség által. Ugyanazon rendbéli püspökök tették fejünkre kezeket, amely rendbéli Tégedet, Főtisztelendő Ur! papi méltóságra szentelt. így sub uno eodemque sacerdotii vexillo Deo militantes, a papságnak azon egy zászlója alatt mi is vitézkettünk Istennek az Anyaszentegyház mezején. Pásztorkodtunk mi is mind elébbi darabos, zordon deáktalan, keserűséges, mind mostani töröttebb időkben ezen Alföldi Magyar Hazánkban több helyeken: Szegeden, Berényben, Szolnokban, Kalotsán, Szabatkán (most Mélykúton, Almáson, Ókanisán, Szentán, Topolyán, Öbetsen, s a töbSzent- Marián) és e varasnak Jankón,