Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (Kecskemét, 1991)

II. MEZŐGAZDASÁG - A/Növénytermesztés - 4. Szőlő— és gyümölcstermesztés

A magisztrátus nemcsak különféle tilalmakkal kívánta az elemi csapás további növekedését mérsékelni, hanem — mivel a központi segítség, intézkedés nemcsak elmaradt, sőt esély sem volt rá, hogy valamilyen formában jelentkezzen — maga kezdett egy hosszú távon is igen eredményesnek bizonyuló elképzelés valóra váltásához. 1801től a futóhomok kietlen és rettegett területeit parcellázni kezdte. Eleinte foként erdő ültetését engedélyezte ezeken a területeken. 1801-ben Ballószögben 100 hold homokot már 1-3 holdas parcellákban szőlőnek mértek ki,

138 és 1810-től egyre több helyen telepítettek gyümölcsöst és szőlőt. A 20-as években a napszámbér növekedése miatt visszafogta ugyan a tanács az újabb parcellázásokat, ismételten megtiltotta, hogy a szőlőkben lakhassanak, de 1831-től feloldotta ezt a tilalmat. 1836-tól az egyre súlyosabb pénzhiánnyal küzdő város fokozottabb mértékben szorgalmazta a homokterületek árverés útján történő felosztását, hogy így újabb jelentős bevételekhez is jusson. Ezek során 1810 és 1840 között 1600 holdat engedett át a magisztrátus szőlő telepítésére.

139 A korábbiakban csak nagyon mérsékelten növelte a tanács a szőlő területét, hogy ezáltal is védje, őrizze az extenzív állattartáshoz szükséges legelőket. Az újabb osztások után viszont számottevően megnőtt a szőlőskertek nagysága. 1836-ban 2578, 1843-ban pedig már 3387 kataszteri holdat tettek ki régi és új szőlők.

140 A szőlő és bortermelés az egykori vízellátás, a kialakult szokások ós foglalkoztatási viszonyok miatt lényegesen fontosabb szerepet töltött be a családok életében, mint napjainban. Éppen ezért a szőlőültetvények megoszlása az egyes társadalmi és gazdasági csoportokon belül talán még fontosabb mint a szántóföldek esetén volt. Nem lehet véletlen, hogy már ekkor csaknem minden második háztartáshoz tartozott szőlő, így a legszélesebb érdeklődésre számottartó növényi kultúra volt ez. A rendi kereteket tekintve a szőlőterület megoszlása lényegesen kiegyensúlyozottabb volt, mint a szántóföldek esetében. (L. XI. táblázat) A nemesség, amely a lakosságnak, illetve a háztartásoknak nem egészen 3%-át alkotta, a szőlőültetvényekből csaknem 6%-ban részesedett. Bár ez is arányszámuk több mint kétszerese volt, de egészében azt kell leszögeznünk, hogy a többi polgárral szembeni előnyük e téren még viszonylag szerénynek mondható. Egyébként a szőlővel a nemesi háztartások 66%-a rendelkezett, de ezek közel 40%-a csak 1-2 kapás területről szüretelhetett. A 3-10 kapás, azaz kb. fél-másfél holdas szőlősgazdák voltak köztük az igazán jellemzőek (kb. 56%). Ennél nagyobb területet csupán néhányan műveltek, de igazán jelentős szőlő után csak egy fó adózott.