A mai Bács-Kiskun megye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején (Kecskemét, 1988)

A MAI BÁCS-KISKUN MEGYE A FORRADALOM ÉS A SZABADSÁGHARC IDEJÉN — Iványosi-Szabó Tibor - III. A polgári állam és igazgatás első hónapjai

nak ..." továbbá : „az egyházi gyűlések összehívását részemről a kormány kötelességei közé számítom ..."„... és az állam ne terjessze ki egyébre beavatkozását, mint ami az állam egységének biztonsága tekintetében szükséges . . ."

17S Ezek hatására Kosztics, a szerb küldöttség szónoka az alábbi szavakkal búcsúzott: „Azon atyai gondoskodás, azon magasztos pártolás, azon kegyért, melyet a tekintetes rendek irántunk ezen alkalommal bőven és atyailag bebizonyítottak, hálás köszönetünket nyilvánítjuk."

176 Ezt követően a szerb küldöttség Kossuth lakásán folytatta tárgyalásait. Itt szóvá tették, hogy a „rác" elnevezés sértő számukra, amire Kossuth kijelentette: „tehát, uraim, mai naptól fogva önök szerbeknek neveztetnek". Kossuth azonban sem ekkor, sem később nem volt hajlandó arra, hogy a szerbeket külön nemzetként elismerje.

177 Gyakorlatilag ez volt az egész magyar nemesség politikai kiindulópontja és ettől eltérni, sőt ezzel szembehelyezkedni még Kossuth sem tudott, és nem is akart. Ezért a mérsékeltebb szerb politikusok is fokozatosan elidegenedtek a magyar kormánytól. A velük szembeni nézetkülönbség súlyosabbá válása már azért is kedvezőtlen fordulatnak minősült, mivel a szélsőségesebb politikai csoportok egyre jobban aktivizálódtak. Ezek kihasználták a szerb parasztok csalódását, mivel a földesuraikkal szembeni követeléseiket, különféle sérelmeiket a magyar kormányzat nem orvosolhatta, mert a magyar nemesség érdekeit újabb területeken nem kívánta megsérteni, így inkább a magyar és a szerb parasztokkal szemben alkalmazott erőszakot. Ennek hatására a délszláv parasztság egyre inkább úgy érezte, hogy érdekeinek érvényesítése csak a bécsi udvar segítségével a magyarok ellenére lehetséges. Az idő előrehaladtával a követeléseik egyre szélsőségesebbek lettek. Karlócán az április 14-i gyűlésen már egy külön vajdaság létrehozásának igényét fogalmazták meg, amely a Bácskából, a Temesközből, a Szerémségből és Baranyából tevődött volna össze. Ugyanitt május 13—15-én már a határőr tisztekből, papokból, szerviánusokból és egyszerű falusiakból összetevődő gyűlés többsége Rajasics mögé állt, aki maradéktalanul gyűlölte a forradalmi mozgalmakat és saját érdekében is kereste a Béccsel való együttműködés lehetőségeit. Sajnos, április 24-én Nagykikindán már súlyos konfliktusra is sor került. A szerb parasztok a kincstári földek felosztását követelték, amelyekkel kapcsolatosan az áprilisi törvények nem intézkedtek, amiről viszont a magyar kormány csak a bécsi udvar egyetértésével dönthetett volna. A magyar kormány tett néhány békéltető gesztust, amennyiben május végén eltörölte a granicsárok robotkötelezettségeit, biztosította állataik számára a legelők használatát és további engedményeket is kilátásba helyezett.

178 Ezek az intézkedések és ígéretek nem érték el a kívánt célt. A szerbek 175 Uo. 36. 176 Uo. 37. 177 Spira: 1983. 17—19. 178 Uo. 29.