A mai Bács-Kiskun megye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején (Kecskemét, 1988)
A MAI BÁCS-KISKUN MEGYE A FORRADALOM ÉS A SZABADSÁGHARC IDEJÉN — Iványosi-Szabó Tibor - V. Összeomlás
lakosságot, és vissza is tudták verni a reakció több politikai és katonai próbálkozását, amelyek meg akarták fosztani a magyarságot a már kivívott eredményeitől. A leghaladóbb polgári eszméket követve, nem csekély belső ütközések után Európa ezen térségében egy olyan liberális államot szerveztek meg, amelyik magában hordozta a belső fejlődés további lehetőségeit is. A fiatal magyar állam ellentétben a legtöbb frissen létrehozott burzsoá állammal, nem volt agresszív. Bár a liberális nemesség, amely a szabadságharc legfőbb szervezője és irányítója volt, többször önzőnek és szűkkeblűnek bizonyult mind a magyar, mind a nemzetiségi jobágyokkal szemben, a Magyarországon élő nemzetiségek egészével is, de nem törekedett más országok, más népek bekebelezésére, nem gondolt terjeszkedésre. Már a forradalom előtt megfogalmazódott érdekegyeztetésen alapulva átmenetileg létrejött a forradalom és szabadságharc legválságosabb időszakaiban az a nemzeti egység, amely a közös harc alapja lett, amely biztosította, hogy a lehetőségek teljes kihasználásával kísérletet tehessen a politikai vezetés függetlenségünk megvédésére. Ha már az áldozatvállalás készségében nem is, de a rokonszenvet és az együttérzést tekintve csaknem teljesen együtt követte a magyarság polgári és katonai vezetőit a katonai összeomlásig. így válhatott egy nemzet kitörölhetetlen közös élményévé ez a másfél évig tartó, önmagával és másokkal vívott küzdelem, amely részben felgyorsította, részben pedig kiteljesítette nemzetté vallásunkat. 1848/49 hősies erőfeszítése generációk számára a közös cselekvés lehetőségének és hasznosságának bizonyítéka lett. Hiábavaló lenne a közel másfél évszázaddal korábbi eseményeket, tetteket, társadalmi vagy népcsoportokon számonkérni, azokat bármilyen téren jogalapnak tekinteni. Az pedig egyenesen bűn lenne, ha az egykori valódi vagy vélt sérelmeket a nacionalista érzelmekhez, a Kárpát medencében élő népek közötti gyűlölködéshez valaki eszközül használná fel. Kozma Andor már kb. száz évvel korábban kezünkbe adta azt a kulcsot, amely lehetővé teszi, hogy múltunk ezen szakaszát is emberségesen kezelni tudjuk : „Gyűlölségre vetünk fátyolt, De a dicsőségre nem!" 422 Alapállása, figyelmeztetése sajnos kevés követőre talált. „A forradalom óta közel másfél száz év telt el, de a lelkek békéje azóta sem született meg. Talán nem teljesen hiú remény, hogy mire valóban elkövetkezik a százötvenes évforduló, addigra a népek ne csak önmaguknak állítsanak emlékműveket. 422 Bagi: 1892. 113-114. Kozma Andor: Dicsőségünk (verstöredék)
