Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)
karának rostálásánál szigorúan és igazságosan járjon el. Az Ellenőrző Bizottság tagjai részére a VII. fizetési osztály 1. fokozata szerinti fizetés kiutalását kéri, mivel az Ellenőrző Bizottság egész idejét a város ügyeinek rendezésére szenteli. Az Ellenőrző Bizottság fizetése ügyében Székely János javaslatát teszi magáévá a Nemzeti Bizottság. Ennek következtében a Nemzeti Bizottság átteszi a város polgármesteréhez, hogy a javaslat értelmében rendezze az Ellenőrző Bizottság tagjainak fizetését. 343/1945. sz. A Nemzeti Paraszt Párt bejelenti, hogy katonai szociális bizottságba Almási József urat küldte be. A bejelentés tudomásul szolgál. 344/1945. sz. Ugyancsak a Nemzeti Parasztpárt bejelenti, hogy Szabó Gyula helyett a Nemzeti Bizottságba Almási József urat küldi be. Tudomásul szolgál. 345/1945. sz. A Demokratikus Polgári Párt javaslata. Dr. Nagy László javasolja, hogy a most lefolyó érettségi vizsgálatokra a Nemzeti Bizottság küldjön ki egy-egy tagot, mert egészen más lesz így a vizsgálatok lefolyása, másként adják így fel a kérdéseket ha valaki ott-lesz a Nemzeti Bizottságtól. Akkor tudni fogjuk, hogy milyen útravalóval bocsájtják el az életre a mai ifjúságot. Véleménye szerint az ifjúság nevelése mindennél fontosabb kell, hogy legyen. Kéri az urakat, hogy fogadják el a javaslatát. A Nemzeti Bizottság tagjai a javaslatot elfogadják és A Polgári Demokrata Párt dr. Nagy László, a Nemzeti Paraszt Párt Kovács László, a Független Kisgazda Párt dr. Egry Ferenc, a Kommunista Párt Tompos Sándorné, Sztraka József, és a Szociáldemokrata Párt Székely Jánost, a Szakszervezet pedig Fejős Bélát k^ldi ki. Több tárgy nem lévén az elnök M ülést bezárja. Kmft, Reiszmann Andor .Jegyző és Nemzeti Bizottsági tag. elnök. Nemzeti Bizottsági tagok. Hatoldalas, írógéppel írt eredeti tisztázat, Reiszmann Andor jegyző tintával irt aláíráséival hitelesítve. — BKML Kecskemét NB. jkv. 1945 — szám nélkül.