Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)
Iván János és Iván Mihály, a kiskunhalasi Kommunista Párt kiküldöttei, akik azon indítványt terjesztik elő, hogy a hajósi Volksbund-tagok kitelepítése folytán előnyösnek tartanák, ha a Volksbund-tagok ingatlanai a kiskunhalasi szegény magyarok homokos birtokaival cseréltetnék fel. Ennek kettős célja az lenne, hogy a nem termő homokos, illetve kisebb hozamú homokos földeket megkapná a német ajkú sváb lakosság és az eddig szegény sorsban élő magyarok jó termőföldhöz jutnának, a másik célja az, hogy az áttelepített svábság szétszórva a magyarok között elmagyarosodna, az ittmaradt svábság pedig a betelepülők folytán magyarosodna el. A nem vezető szerepet játszott volt Volksbund-tagok ezzel elnyernék méltó büntetésüket, hogy a jó földek helyett homokos, kisebb hozamú ingatlanhoz jutnának, míg a szegény dolgozó magyarság felcserélhetné eddigi silányabb helyzetét egy jobbal. — A Nemzeti Bizottság elfogadja az ajánlatot, de a felsőbb hatóságnak bejelenteni kívánja. Jelen jegyzőkönyvet felolvasás után helybenhagyólag írtuk alá, Kmft. Vass Lajos Rathman József Kovács Kálmán jegyzőkönyvvezető Vass József elnök. jegyzőkönyv hitelesítők. Egyoldalas, írógéppel írt fogalmazvány, tintával írt aláírásokkal. — BKML Bács-Kiskun megyei községek Nemzeti Bizottságai. Hajós szám nélkül. a) Elejétől kékszínű ceruzával átlósan keresztül húzva. b) A margóra kék ceruzával ,,7" jegyezve. c) Eredetileg ,,Váti József" következett, írógéppel kiütve. d) A margóra kékszínű ceruzával 8-as jegyezve. 177. Baja, 1945. május 5. A bajai tisztifőorvos jelentése a polgármesterhez a város egészségügyi helyzetéről. A szegedi egészségügyi körzet vezetőjének 1232/1945. számú megkeresésében feltüntetett kérdésekre vonatkozó adatokat az alábbiakban tudom beterjeszteni : 1. Baja thj. város területén jelenleg 1 kórház van, a városi közkórház, amelynek belgyógyászati, sebészeti, szülészet-nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti, szemészeti, gyermekgyógyászati, elmegyógyászati és fertőző osztálya működik jelenleg is; ezidőszerint összesen 335 szükségszerűen felszerelt ággyal. Felszerelése hián} 7 os. Az eredeti kórházi épületeket — 1 kivételével — jelenleg 1 orosz hadikórház tartja birtokában. 2. Külön gyermekkórház nincs. A közkórház gyermekosztályának jelenleg 15—18 ágyas befogadó képessége van. 3. Baja város területén jelenleg 13 szakorvos működik és pedig 3 belgyógyász, 1 tüdőszakorvos, 2 sebész, 1 szemész, 1 fül-orr-gégész szakorvos, 2 szülész-nőgyógyász, 1 gyermekorvos és 2 fogszakorvos. 4. Járványkórház a város területén nincs, ellenben az eredeti helyéről kitelepített — 2 kis parasztházban elhelyezett — 22 ágyas kórházi fertőzőosztály működik, mely ezidőszerint is teljesen foglalt. Az itt ápoltak a következő betegségekben