Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

Sajnálom a polgármester urat, mert tudom, hogy ezek a napok sok fáj­dalmat okoznak. Az ilyen emberi hang úrrá lesz a kétségbeesésen. S ha megfogyatkoznak az erők, biztat ez a hang : küzdeni tovább kenyérért, otthonért, városért, új világért, a dolgozók uralmáért. Ilyen emberi hangon szeretnék szólni. Csendesedjék a háborúnak bennün­ket még mindig közelről sújtó vihara, némuljon el minden indulat és szenvedély, a Kecskemét törvényhatósága köszöntse fősipánját meleg szívvel, a nemzeti feltáma­dás rendületlen hitével. Lásson mielőbb dermedt, meggyötört, nélkülöző és szere­tetre szomjazó város helyett derűs, munkás virágzó Kecskemétet, elalélt nemzet helyett független magyarságot. Mindnyájunkhoz pedig kösse harcokban megedzett, megértő, áldozatkész és nemes barátság." . . ­1 5. Ezt követőleg elnök polgármester felkéri a város főispánját, hogy a fogadalmat a törvényhatósági bizottság előtt tegye le. Elnök főispán a következő fogadalmat tesz: En, Márkus Ferenc, Kecske­mét thj. város főispánja becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyar­ország alkotmányához, az Ideiglenes Nemzetgyűléshez és az Ideiglenes Nemzetgyű­lés által választott Ideiglenes Nemzeti Kormányhoz hű leszek, — Magyarország törvényeit, törvényes szokásait, az Ideiglenes Nemzetgyűlés határozatait, az Ideig­lenes Nemzeti Kormány rendeleteit megtartom, hivatali elöljáróimnak engedelmes­kedem, a hivatali titkot megőrzöm és hivatali kötelességeimet pontosan, lelkiis­meretesen, a nép érdekeinek szem előtt tartásával teljesítem." 6. Ezt követőleg elnök polgármester a közgyűlés elnökségét 12 óra 25 perckor a város főispánjának átadja s ugyanakkor ő az elnöklést átveszi. Tudomásul feljegyeztetik. 7. Elnök főispán az üdvözlésekre a következő beszédet mondja: „Tisztelt Közgyűlés! Polgármester Úr! Tovaris Major! Ne csodálkozzanak rajta, hogy egy kicsit megilletődött vagyok, talán még jobban, mint amikor tudomásomra jutott, hogy főispánná neveztek ki, Pest-Pilis­Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét főispánjává is. Akkor is meg voltam illetődve, talán nem annyira, mint most és akkor is tudtam azt, hogy ez a kinevezés ma nem dísz, pompa, hanem munka, nagyon-nagyon erős munka, különösen Pest vármegyé­ben. De nem ijedtem meg, mert tudtam és hiszem azt, hogy ha akadnak, s meg va­gyok győződve, hogy akadnak, munkatársak és kettőzött erővel fogunk hozzá a munkához, akkor azt a munkát becsülettel, mindnyájunk megelégedésére s főleg a köznek javára feltétlenül el tudjuk és el fogjuk végezni. Amikor beszélek, nem sza­bad megfeledkeznünk Angliáról, Amerikáról, de elsősorban a hatalmas népi Orosz­országról, s elmondhatjuk, hogy ezekben a küzdelmekben nem vagyunk egyedül, mert ezeket a szövetségeseket mindenkor és mindig magunk mellett tudjuk és érez­zük. Tény az, hogy sokkal nehezebb valamit felépíteni, különösen egy országot felépíteni, mint azt lerombolni. A lerombolást elvégezték, s most rajtunk a sor, nekünk kell újjáépíteni. Mielőtt azonban az építés munkájához hozzálátunk, nem­csak a romokat kell eltakarítani, hanem el kell takarítani a közéletből azokat a sze­mélyeket is, legelsősorban azokat, akik megindították ezt a lavinát és hozzájárul­tak ahhoz, hogy szerencsétlen hazánkat rombadöntsék. A romok eltakarításában és szerencsétlen hazánk demokratikus újjáépítésében elsősorban számítok a demokrati-

Next

/
Oldalképek
Tartalom