Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)
egyhangúlag elfogadtak. Felszólaltak még: dr. Sándor József, dr. Dunszt Jenő és Tantó Sándor. A gyűlés a szózat eléneklésével ért véget. Kecskeméti Lapok. 1945. 2.(78.) évf. 3. szám 3. I. • 79. Kecskemét, 1945. január 4. A Kecskeméti Lapok híradása a Szociáldemokrata Párt kultúrdélutánjár61. Kultúrdélután A Szociáldemokrata Pártszervezet 1945. január 0-án, szombaton délután fél 3 órai kezdettel az Újkollégium nagytermében kultúrdélutánt szervez. A helyi pártszervezet egyik legfontosabb munkájának tartja, hogy a dolgozó munkások kulturális igényét magas színvonalú előadások rendezésével szolgálja. A kulturális fejlődés és a dolgozó tömegek műveltségének emelése a Szociáldemokrata Párt egyik legfontosabb feladata. Ezt a célt szolgálja a január 6-án tartandó előadás is, melynek keretében Ady Endre irodalmi működésének ismertetése és nagynevű művészek szereplése már előre is biztosítja az előadás nagy erkölcsi sikerét. A helyi pártszervezetnek ugyanis sikerült a városunkban tartózkodó Beregi Oszkár és Pataky Kálmán világhírű művészek, továbbá Vásárhelyi Zoltánné zongoraművésznő és Kovács Bálint református lelkész közreműködését megnyerni, akiknek szereplése már előre sejteti, hogy a közönségnek felejthetetlen művészi élményben lesz része. Belépti díj nincs. A terem fűtését sikerült biztosítani. A korai sötétedés miatt az előadás pontosan fél 3 órakor kezdődik. A pártszervezet vezetősége kéri a párttagokat és a nagyközönséget, hogy ismerőseikkel minél nagyobb számban jelenjenek meg. Kecskeméti Lapok. 1945. 2. (78.) évf. 3. szám 3. I. 80. Kecskemét, 1945. január 4. A Kecskeméti Lapok híradása a postai levélforgalom kiterjesztéséről. — A postai levélforgalom mindjobban kiszélesedik olyan arányban, mint ahogyan a magyar területek felszabadulnak a német járom alól. Levelet lehet küldeni a Dunántúl kivételével már minden felszabadított országrészre, ahonnan levél jöhet Kecskemétre is. Levelezőlapot vagy nyitott levelet küldjünk. Kecskeméti Lapok. 1945. 2. (78.) évf. 3. szám 4. I.