Dokumentumok Kecskemét történetéből 1. 1944. október 31 – 1945. május 8. (Kecskemét, 1975)

Válogatott dokumentumok 1944. október 31—1945. május 8.

A fentírt hatóságok és pártok, továbbá a kecskeméti Tárgyaló Tanács előtt a mai tárgyaláson nagy számban megjelent nagykőrösi és ceglédi érdekeltek is abbeli óhajuknak adtak kifejezést, hogy a kecskeméti Tárgyaló Tanács hatásköre alá vonassanak, mert sokkal közelebb és jobban fekszenek Kecskeméthez és a mai közlekedési viszonyok mellett a földreform gyors és eredmém^s végrehajtása szempontjából kívánatosnak tartanák, hogy a kecskeméti Tárgyaló Tanács hatás­köre alá tartozzanak. A Tárgyaló Tanács végül felterjesztésének teljesítése végett egyhangúlag meg­állapítja, hogy a kunszentmiklósi járás, továbbá Nagykőrös és Cegléd megyei vá­rosok, továbbá az abonyi járás is kecskeméti törvényszéki terület és ezek a terü­letek sokkal közelebb fekszenek Kecskeméthez, ezért kívánatos még az abonyi járást is a Kecskeméti Tárgyaló Tanács hatáskörébe csatolni. Mindezeket a kecskeméti Tárgyaló Tanács közérdekből szükségesnek tartotta a Pest—Pilis—Solt—Kiskun vármegyei Nemzeti Bizottsághoz felterjeszteni és kéri, hogy ezen felterjesztését is a földmívelésügyi miniszter úrral és az alispán úrral az előbb kifejtett közérdekű szempontok figyelembevételével a közérdeknek megfe­lelően lennének szívesek megoldani. A Pest—Pilis—Solt —Kiskun vármegyei Nemzeti Bizottság átiratának meg­felelően a Kecskeméti Tárgyaló Tanács a Pestmegyei Földbirtokrendező Tanáccsal leendő szoros együttműködés részleteinek élő szóval leendő megtárgylás végett Sztankov Lászlót és Dr. Végh Sándort tárgyaló tanácstagokat kiküldi, akik a rendelkezésre álló közlekedési viszonyok mellett igyekeznek még oly időben elin­dulni Kecskemétről, hogy a kecskeméti Tárgyaló Tanács előtt megjelenő dr. Pongrácz Aladár ügyvéd által közölt Pest—Pilis—Solt—Kiskun vármegyei Nem­zeti Bizottsága 1945. május 3-i ülésén jelen lehessenek, amikor is a Pest-meg3^ei Földbirtokrendező Tanáccsal továbbá a miniszter úrnál és alispán úrnál előadott felterjesztéseiket szóval is előadják. A Pest-megyei Földbirtokrendező Tanács ezen felterjesztésének gyors kézbesíté­sével a földmívelésügyi miniszter egy átiratát és a Pest—Pilis—Solt—Kiskun vár­megye Nemzeti Bizottságának az átiratait kézbesítő Csomós Lajost bízza meg, a mai köztudomású közlekedési viszonyok miatt és meghadja nevezett futárnak, hogy ezen felterjesztésének egy példányát haladéktalanul a földmívelésügyi mi­nisztériumban az átvételre jogosított tisztviselőnek, míg a Pest—Pilis—Solt— Kiskun vármegye Nemzeti Bizottságának szóló felterjesztési példányt nevezett Nemzeti Bizottság hatóságának illetve annak iratainak átvételére jogosított kezei­hez, míg az alispán úr részére szóló példányt pedig az alispáni hivatal átvételre jogosított tisztviselőjének azonnal kézbesítse. A kézbesítés igazolására vonatkozó vétíveket a Megyei Tanács címére Kecskemét (Kápolna u. 10.) postán ajánlott levélben haladéktalanul küldje meg. Végül a Kecskeméti Tárgyaló Tanács tisztelettel kéri, hogy a földművelésügyi miniszteri kinevezés alá dr. Végh Sándor járásbíró bírói, Kerekes Ferenc Duna­Tiszaközi kamarai főtitkár gazdasági szakértői és Szabó Jenő mérnök mérnöki kinevezéséről szóló hivatalos leiratot soron kívül leküldeni szíveskedjenek. Neve­zetteket a kecskeméti Nemzeti Bizottság egyhangúlag kinevezésre terjesztésre terjesztett fel, amely Nemzeti Bizottság ülései jegyzőkönyveit több kecskeméti Nemzeti Bizottság tisztviselő magához vett, de a Tárgyaló Tanácshoz a kineve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom