Dokumentumok Kecskemét történetéből 1. 1944. október 31 – 1945. május 8. (Kecskemét, 1975)

Válogatott dokumentumok 1944. október 31—1945. május 8.

Amíg a Duna-Tisza közi Mezőgazdasági Kamara működéséi a Főldmívelésügyi Minisztérium illetve a kormány rendelettel nem szabályozza, addig a Nemzeti Bi­zottság a Kamara működését nem ellenőrzi és irányítását nem vállalja. 181/1945. sz. Bánó Mihály: javaslatot tesz az elnök és titkári hatáskörnek a pon­tos megállapítására. Javasolta, iktassák az érkező leveleket, illetve leiratokat és szerezzenek egy szekrényt, amelynek felhasználásával megoldható lenne a Nemze­ti Bizottság egész adminisztrációja. Sima Ferenc: az elnök és titkár hatásköre az érkező leiratok iktatása, azokról a Nemzeti Bizottságban referálni, a javaslatok és határozatok alapján eljárni, a Nemzeti Bizottság külső és belső ügyeiben. Értesíteni a Nemzeti Bizottság tagjait a következő ülés tárgysorozatáról még az ülés megkezdése előtt. Kovács Jenő: a javaslathoz még annyit kívánok hozzátenni, hogy minden új javaslatot 48 órán belül a Nemzeti Bizottság titkárához el kell juttatni, mert csak ez esetben lesz az letárgyalható. A javaslatot a bizottsági tagok elfogadják. 182/1945. sz. A Magyar Igazságügyi miniszter 46.685/1945. I. M. sz. leiratára a Nemzeti Bizottság a következő határozatot hozta: Kecskeméten a népügyészségnek felállítása népügyészek és vezető bírák kinevezése már meg is történt. Séit több ízben ítéletet is hozlak. A leírat már nem időszerű. 183/1945. sz. A Kecskeméti Népügyészség 4/1945. Nü. ein. sz. átiratára a Nem­zeti Bizottság a következő határozatot hozta: A Nemzeti Bizottság javasolja, hogy ei kecskeméti törvényszék területére még egy népbírósági tanács állíttassék fel, mert mihelyt a törvényszék területéhez tartozó Nagy­kőrös, Cegléd, Kiskunfélegyháza városokból és a számos községből a feljelentések be­érkeznek, a jelenlegi egy tanács az ügyeket elintézni csak késedelmesen tudná, annál is inkább, mert a székhelyen kívüli bűnügyek csak kiszállással oldhatók meg. Egyben a fenti indokokra tekintettel további népügyészi kinevezés is szükséges és felterjesztjük dr. Fodor György járásbírósági jegyzőt, aki Kecskeméten, 1917. június 20-án szüle­tett, lakik Kiskőrösön, a bírói vizsga felét már letelte. Vallása: rk. Bánó Mihály elő­terjesztése alapján dr. Fodor Györgynek népügyésszé történő kinevezése előtt, politikai megbízhatóságáról meggyéíződést szerez. 184/1945. sz. A th. bizottság által megalakítandó bizottságok, illetve a pártok ál­tal a bizottságba kiküldöttek arányáról a Nemzeti Bizottság a következőkben határozott. 1. TH. KISGYŰLÉS. A kisgyűlésbe 12 tagot fognak küldeni. Ebből 3—3 tagot a három nagy párt, — a Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazda Párt, 1—1 tagot a két kis párt — a Nemzeti Paraszt Párt, a Polgári Demokrata Párt és a Szakszervezetek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom