Dokumentumok Kecskemét történetéből 1. 1944. október 31 – 1945. május 8. (Kecskemét, 1975)

Válogatott dokumentumok 1944. október 31—1945. május 8.

A Nemzeti Bizottság tudomásul vette. 169/1945. sz. Kovács Jenő elnök bejelenti, hogy dr. Nagy György városi orvos koháryszentlőrinci szőlőjében megkezdett munkálatok befejezéséhez 5000 drb. tégla kiutalást kéri. A Nemzeti Bizottság a kérelemhez nem járul hozzá, mivel a mai helyzetben csak közérdekű építkezésekhez szükséges téglakiutalást javasolhat. 170/1945. sz. Dr. Nagy László indítványozza, hog}' a Nemzeti Bizottság fordul­jon kérelemmel a Belügyminiszterhez s egyben az Ideiglenes Nemzetgyűlés poli­tikai bizottságához, hogy Kecskeméten és környékén az Ideiglenes Nemzetgyűlési képviselők száma felemeltessék. Tekintettel arra, hogy Szegeden 25, Hódmezővá­sárhelyen 15 a képviselők száma, míg Kecskeméten csak 7 és időközben a Nemzeti Paraszt Párt és a Demoktratikus Polgári Párt is megalakult és azoknak képvisele­te nincsen. A Nemzeti Bizotság az indítványt elfogadta. 171/1945. sz. Bánó Mihály indítványozza, hogy a Nemzeti Bizottság keresse meg a Pézügyminisztert, hogy a régi kormányok által kibocsájtott pénzeket záros határ­időn belül a bankok útján vonják ki a forgalomból és cseréljék be új pénzre. Dr. Nagy László nem javasolja az indítvány elfogadását, mert az volna a helyes, ha úgy cserélnék ki a pénzt, hogy az összes forgalomban levő pénzt egységesre cserélnék ki. Sima Ferenc: a kékpénz reakciósoknál van, tisztviselők és robotosok vöröspénzt kapnak és hogy vásárlóképes legyen a pénz, a régi magyar pénzt feltételnül cse­réljék ki. Az indítványhoz hozzájárul. Bánó Mihály: a vöröspénzzel nem lehet vásárolni, ezért kéri indítványának el­fogadását. Kovács Jenő: nem tud az 1-én kapott pénzzel vásárolni, kéri az indítvány elfo­gadását. Dr. Nagy László: ezt kéri, hogy az indítvány azzal fogadtassák el, hogy a pénz­beli zavarok miatt lehetőleg úgy oldassék meg a pénzesere, hogy a gazdasági élet megrázkódtatást ne szenvedjen. A Nemzeti Bizottság kimondotta, hogy a javaslattal a kormányhoz fordul, akitől kéri a régi kibocsájtású összes magyar pénzeknek a forgalomból való kivonását, mivel a vidéken kétféle pénzzel zavar van. 172/1945. sz. Bánó Mihály: kultúrügyekben a Nemzeti Bizottság hívatott az ellenőrzésre. Moziban az előző napon bemutatott egyik film nem megfelelő a de­mokratikus kultúrigények szempontjából. Kéri a kultúrügyosztály vezetőjének Kovács Sándor tb. tanácsnoknak a leváltását és helyette olyan megfelelő vezető lenne javaslatba hozandó, ki a demokratikus rendszerben inkább megfelel. Sima Ferenc: azt kívánja, hogy a demokratikus szempontból iskolázott ember legyen a vezető, javasolja a leváltást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom