Dokumentumok Kecskemét történetéből 1. 1944. október 31 – 1945. május 8. (Kecskemét, 1975)

Válogatott dokumentumok 1944. október 31—1945. május 8.

1. Kiürítés. Makón csak három főtisztviselő menekült el a tizenegy napos ostromban 30 polgári egyén halt meg, nálunk a bor miatt közel száz. Erdészetnél, mérnöki hivatalnál, gazdasági ügyosztálynál senki sem maradt itthon. Ez az egyik oka annak, hogy az oroszokkal való érintkezés is igényeikről való tárgyalás a munkahivatal kivételével szinte egészében a polgármesterre nehezedik, s ez vonja el a legfontosabb feladatoktól, főként az ügyosztályok munkájának irányításától és ellenőrzésétől. 2. Kecskemét népének főként a gyümölcs és bor adja munkáját és kenyerét. A búza és burgonya békében sem volt elegendő. Bora alig maradt néhány embernek, s a munkáltatás megindítása szinte leküzdhetetlen nehézségekkel jár. Külterületen 2000 ember erdőt írt. 3. A kórházak ellátása rendkívül súlyos áldozatokat követel tőlünk. A tanyákon szigorú rekvirálás van folyamatban s a lakosság tartalékai állatban és terményben kimerülőben vannak. Napról-napra újabb akadályok mutatkoznak a kenyérellátásban. Legalább egy malmot szerettünk volna biztosítani a polgári őrlés számára. A parancsnok részéről megértést tapasztaltunk ugyan, de az arcvonal közelsége, s az egyes alakulatok önkénye keresztülhúzza számításainkat. Ezért jelent minden mázsa liszt megőrlése ismétlődő küzdelmet. 4. A város fekvése valósággal vonzza a hadsereget és a polgári lakosságot. A mfíutak kereszteződése teremt olyan forgalmat, mely a békében áldás, háborúban veszély és megterhelés. Kecskeméten kell átvonulni nemcsak a hatalmas katonai alakulatoknak, hanem a polgári lakosságnak és szerencsétlen munkaszolgálatos rétegnek, amely vagy Budapesten keresi hozzátartozóit vagy onnan menti az éhség elől. 5. A fentiekből ered a közellátás minden nehézsége és az árak hirtelen felszökése. Tiszántúl a tojás 1,20 pengő, s ezért az árért bőségben beszerezhető, nálunk viszont 5 pengőt ígér a tojásért az, aki néhány nap alatt még Budapesten az éhség rémével vívódott, s gyermeke szemében már tűnni látta az élet fényét. Hacsak a kecskeméti helyzetet látnánk, fel kellene adnunk a feltámadás reményét. Tiszántúl van kenyér, Pécsett 20 fillér a villamos közlekedés, Budapesten a kenyér hiánya ellenére halad a szervezőmunka, világos tehát, hogy a kecskeméti helyzetnek okai a háborúban, annak közelségében, az itt állomásozó alakulatok nagy számában és a kórházak igényeiben rejlenek. 6. Az elmondottak mindenkinek kötelességévé teszik, hogy részt vállaljon abban a küzdelemben, amelyet a város jövendőjéért vívunk. Ez a kötelesség elsősorban a pártokra hátul. Tudom, hogy a pártemberben a legnagyobb a felszabadulás érzése. Ez arra ösztönzi, hogy vallott eszméit megvalósítsa, a maga erőit pártja érvényesülésének szolgálatába állítsa. Mint polgármesternek az a kötelességem, hogy az elvi síkról tekintetem a szürke hétköznapokra irányítsam, és arra kérjem a pártokat, hogy semmit ne várjanak a várostól, semmit ne kérjenek, segítsenek, s amíg az új élet alapjait meg nem vetettük, minden erőt és időt a termelőmunkának szenteljenek. Politikai kérdésekre kitérni nem óhajtok, csak hangsúlyozom, hogy bár a harctól soha nem féltem, a mérséklet híve voltam és maradok. Semmiképpen sem szeretném, ha bűnök megtorlatlanul maradnának, de vallom, hogy ilyen veszélyes és válságos időkben az ifjonti hév a személyes bosszú s az apró vétkesek üldözése semmit sem használ, de jelenthet helyrehozhatatlan károkat. Mikor tisztemre megbízást kaptam, megmondtam, hogy a megpróbáltatások ezután jönnek. Tények ismeretében most sem tudok mást mondani. Sorsunkat el-