Péterné Fehér Mária - Mikolajcsik Lászlóné: Egyesületek iratai a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárában. (Kecskemét, 1651) 1824–1950 (Kecskemét, 1979) A X. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma - Segédletek 7. (Kecskemét, 2003)
Egyéb egyesületek
X. 118 A HONSZ (HADIROKKANTAK, HADIÖZVEGYEK ÉS HADIÁRVÁK ORSZÁGOS NEMZETI SZÖVETSÉGE) KISKUNHALASI CSOPORTJÁNAK IRATAI 1929-1943 (1949) 1 csomó = 0,03 ifin A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének (HONSZ) Kiskunhalasi Csoportja 1929. november 24-én alakult meg. 31 Az egyesület célja: „A hadirokkantak stb. körében a hazafias nemzeti szellem, a bajtársi érzelem és együvé tartozás érzetének az ápolása, a hadirokkantak, a hadiözvegyek és hadiárvák társadalmi, gazdasági, erkölcsi és jogi érdekeinek megvédése és előmozdítása. A hadirokkantak stb. részére munkaalkalmak teremtésejóléti intézmények létesítése, illetve ily intézmények létesítésének a hatóságoknál való szorgalmazása. A tagok részére jogi tanácsadás és szükség esetén ingyenes jogi védelemnyújtás. A tagok érdekeit, a helyzetüket érintő összes kérdések megvitatása, ezekben az ügyekben egységes közvélemény megteremtése és úgy a közvélemény, valamint általában a hadirokkantakat érintő összes kérdéseknek a hatóságokkal és magánosokkal szemben való képviselete." A rendes tagok - az alapszabály szerint - évente legfeljebb 4 pengő tagdíjat fizettek. A rendes és pártoló tagok tagsága 3 évig kötelező érvényű volt. A csoport szervezeti felépítése: csoportközgyűlés, csoportválasztmány, és csoporttisztikar. A csoport tisztikara állt: a csoport elnökségéből (elnök, társelnök, alelnök), az ügyvezető igazgatóból, a csoporttitkárból, jegyzőből, ügyészből, pénztárosból, ellenőrből, akiket a csoport 3 évenként választott. Az elnökség tagjainak és a csoport többi tisztségviselőjének számát a közgyűlés állapította meg. Az alakuló közgyűlés taglétszáma 124 fő volt. Az elnök dr. Farkas Sándor járásbírósági alelnök lett, alelnök dr. Kathona Mihály, titkár Szilágyi Imre, jegyző Karácsonyi Lajos, pénztárnok Babó Imre, ellenőr Nagy Kálózi Sándor. 15 fős választmányt és 3 fős számvizsgáló bizottságot alakítottak. Az alakuló ülés az évi tagsági díjat 50 fillérben határozta meg. A pénztárkönyvből kiderül, hogy többször ajándékoztak pénzösszegeket az egyesületnek magánszemélyek, bankok. Jegyzőkönyv csak 1948-ból maradt fenn. Az egyesület neve ekkor ,Jvlagyar Hadigondozottak Szövetségének Kiskunhalasi Csoportja". 1948. június 11-én központi kiküldöttjelenlétében ideiglenes vezetőséget választottak. Az egyesületet a belügyminiszter oszlatta fel az 529/1945. ME sz. rendelettel kihirdetett Fegyverszüneti Egyezmény 15. pontjára való hivatkozással az 529/1945. ME sz. rendeletben foglalt jogainál fogva, 287.215/1946. IV. 14. BM sz. rendeletével. A HONSZ-ot az 1948. június 27-28-án Budapesten megtartott országos kongresszuson 509.739/1948. BM sz. alatt szüntették meg, és helyébe a MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) lépett. A halasi csoport 1949. február 28-i ülésén megállapították: „Alapszabályok és működési engedély nélkül működött az ideiglenes vezetőség az ideiglenes csoporttal, mígnem most tudomásul veszi a végleges feloszlatást." Megállapították, hogy Az országos alapszabály az alakuló ülés jegyzökönyve és a megszüntetést kimondó irat a V. 285 l.d. 20. sz. alatt található.