Péterné Fehér Mária - Mikolajcsik Lászlóné: Egyesületek iratai a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárában. (Kecskemét, 1651) 1824–1950 (Kecskemét, 1979) A X. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma - Segédletek 7. (Kecskemét, 2003)

Egyéb egyesületek

megmaradt iratok alapján. Szent Imre neve napján emlékestet tartottak, szavalatokkal, ének és színdarab előadásával. Dalárda alakult, melynek vezetését Pál Tibor polgári is­kolai igazgató vállalta el. A műkedvelők prózán kívül operettet is előadtak. A Tüdőbeteggondozó Intézetben minden évben karácsonyi estet rendeztek. A heti gyűlé­sek keretében minden második héten ismeretterjesztő előadást szerveztek jogi ismeretek, irodalom, történelem, földrajz, erkölcstan és egészségtan témákban. Versenyeken vettek részt: 1943-an a Budapesten megrendezett országos legényegyleti versenyen szerepel­tek, az asztalitenisz szakosztály Zomborban versenyzett, a KALOT-tal labdarugó mér­kőzést is rendeztek. A szomszéd községek egyleteit vendégül látták, s ők is meglátogat­tak egyleteket. Az egyletnek indulója is volt. 1943 december vége és 1945 augusztusa között nincs jegyzőkönyvi bejegyzés az egyesület életére vonatkozóan, valószínű ezidő alatt - a háború miatt - szünetelt az egyesület működése. Az 1945 augusztusi jegyzőkönyvben dr. Székely Sándor világi el­nök köszönetet mondott a leányoknak és legényeknek a terem kitisztításáért, s kérte, hogy az egylet bútorait próbálják meg visszaszerezni. Az egyletnek a Katolikus Leány­körrel való kapcsolatát az iratokból nem sikerült kideríteni. A két kör tagjai nem rend­szeresen, csak díszközgyűlésen, tisztikar választásakor, az országos főtitkár látogatása alkalmával tartott üléseken és a közgyűlésen vettek részt közösen. Az 1946. február 2-ai rendkívüli közgyűlésen mindkét egylet (a katolikus legényegylet és leánykör) részéről megtörtént a választás, s az egyházi és ügyvezető elnök személye azonos lett. A legény­egylet pénztárkönyvében a legényegylet által az országos központnak fizetett hozzájá­rulás mellett a leányklub hozzájárulását is bevezették, valamint a leányok tagdíját, ren­dezvényeik elszámolását is. A Katolikus Legényegylet bevételeit a tagdíjak, adományok, a vármegyei népmű­velési alapból juttatott összegek, rendezvények jövedelme, biliárd- és kártyapénzek je­lentették. Kiadásai között a helyiség- és berendezési tárgyak javítási költségei, a műkö­déssel kapcsolatos kifizetések (tüzelő, villany, posta, nyomtatvány, könyv, újság, adó), segélyezések szerepeltek. Az egylet feloszlatását a 480052/1948. BM sz. belügyminiszteri határozat mondta ki, amelyet az alispán 3531/1948. sz. iratában közölt. Az egyletnek csak kötetanyaga maradt meg. Az ülések jegyzőkönyveit tartalmazó kötet 1942-től van vezetve, így működésének első tíz évéről nincs információnk. Az utolsó (bejegyzett) ülést 1946. április 2-án tartotta az egyesület. Pénztárkönyvét 1945. október 10-én zárták le. A fond anyaga átlapozással kutatható. 1. kötet Közgyűlési és választmányi ülések 2. füzet 3. kötet jegyzőkönyvei Tagnévsor Pénztárkönyv 1942-1946 1946 1932-1945

Next

/
Oldalképek
Tartalom