Péterné Fehér Mária - Tánczos Tiborné: A Bács-Kiskun Megyei Levéltárban őrzött gazdasági szervek iratai 1814–1953. A XI. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma - Segédletek 6. (Kecskemét, 2000)
Ipari üzemek
Áramszolgáltató Vállalatba - Szeged székhellyel - tagozódott be a Nagykörösi Üzletigazgatóság. A vállalat később a Magyar Villamos Müvek Tröszt egyik vállalata lett. A villamosmű iratai igen hiányosan kerültek be a levéltárba, a csekély terjedelem miatt a rendezés során mindössze két sorozatot alakítottunk ki: az első sorozatba a működéssel kapcsolatos iratok, a második sorozatba pedig a pénzügyi, számviteli tartalmú iratok kerültek. A sorozatokon belül tárgyi tételekbe soroltuk az iratokat. A megmaradt iratokból sajnos nem lehet nyomon követni a villamosmű egész történetét. Kutatást érdemes folytatni még Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai (BKMÖL. IV. 1903). Kecskemét Város Tanácsának iratai (IV. 1908) és Kecskemét város Polgármesteri Hivatalának iratai (IV. 1910) című fondokban is. 1.sorozat Működéssel kapcsolatos iratok 1.doboz 1 2 3 Szabályrendeletek Kivonatok városi közgyűlési jegyzőkönyvekből Építészmérnöki szakvélemény a villanytelep központi telepének objektumairól Levelezés Alkalmazottakkal kapcsolatos iratok 1939-1940 1941-1949 4 5 1947 1896, 1901-1948 1945 2. sorozat Pénzügyi, számviteli iratok 6. Mérleg számlák 7. Eredmény számlák 8. Zárókimutatások 9. Előirányzat és zárszámadás összehasonlítása 10. Leltárak 11. Kimutatások 12. Költségvetések 13. Költség-jövedelem előirányzatok 14. Üzleti eredmény (havi kimutatások) 15. Adósok-hitelezők 16. Folyószámla-könyvi kivonatok 1927-1948 1927-1947 1931-1947 1931-1947 1946-1947 1946-1947 1946- 1949 1947- 1949 1943-1948 1946-1948 1926-1943