Péterné Fehér Mária - Tánczos Tiborné: A Bács-Kiskun Megyei Levéltárban őrzött gazdasági szervek iratai 1814–1953. A XI. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma - Segédletek 6. (Kecskemét, 2000)

Pénz- és biztosítóintézetek

A FAJSZI KÖZSÉGI HITELSZÖVETKEZET IRATAI 1920 - 1947 1 doboz + 2 kötet = 0,06 ifin A hitelszövetkezet 1890. március 1-én az 1875. évi 37. t.c. 225. paragrafusa értel­mében alakult, 10 évre. Ekkor a tagok száma 62 volt, akik összesen 106 üzletrészt je­gyezlek. 189l-ben a tagok száma 203-ra emelkedett, 322 üzletrésszel. Igazgatósági elnök volt ebben az évben Gregonics Mihály r.kat. lelkész. Az igazgatóság tagjai: ifj.Tessényi József községi jegyző, Gajdosik Győző rk. kántor. Hegedűs Antal, Somogyi Lajos, Szikora András, Szalontai Miklós gazdák. 1903. május 24-én módosították az alapsza­bály 3. paragrafusát. A szövetkezet cége: Fajszi községi Hitelszövetkezet helyett Fajszi Hitelszövetkezet lett. Az 1930. évi alapszabály szerint a szövetkezet célja: a tagok anyagi helyzetének javítása az által, hogy azok indokolt hiteligényeit kielégíti, gazdaságuk foly­tatásában, esetleges vállalkozásaikban és üzleti ügyeikben segíti. Ezzel kapcsolatban őket takarékosságra ösztönzi, gazdasági ismeretekre oktatja, üzleti pontosságra szoktatja. A szövetkezet tagja csak az lehetett, aki annak működési körében lakott, vagy ott fekvő ingatlannak.ill. vállalatnak a tulajdonosa vagy birtokosa volt. Szervei: a közgyűlés, igazgatóság, felügyelőbizottság Az OKH kérelme folytán az 1920:XXX. t.c. 23. par. alapján a Cégbíróság elrendelte a szövetkezet felszámolását. (Végzés kelte: 1940. április 16.) A felszámolás évében a tagok száma 226, az üzletrészek száma 330. A felszámoló bizottság tagjai voltak: Gajdosi Jenő, Lengyel János, Imre Jenő. Végelszámoló közgyűlését 1942. április 25-én tartotta. A pénzintézet könyveit és iratait a K.T. 207/253 paragrafusa értelmében 10 éven át tartó megőrzésre a Sárközi Hiteikszövetkezet kalocsai cégnél helyezték el. A pénzintézetnek nagyon kevés iratanyaga maradt meg. Működésére utaló iratokat egyáltalán nem találhatunk a fond anyagában. A bevezetőben leírt adatokat a Kalocsai Törvényszék Cégbírósági anyagából a Ct.37.sz. iratokból merítettük. 1. doboz Egyéni kölcsönügyek : G - Z 2. kötet Főkönyv - Fajszi Hitelszövetkezet Ösztövér Karászi fóldbérlöcsoport 1920-1930 3. kötet Főkönyv 1937-1947

Next

/
Oldalképek
Tartalom