Péterné Fehér Mária - Tánczos Tiborné: A Bács-Kiskun Megyei Levéltárban őrzött gazdasági szervek iratai 1814–1953. A XI. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma - Segédletek 6. (Kecskemét, 2000)

Pénz- és biztosítóintézetek

XI. 232 A KISKŐRÖSI HITELSZÖVETKEZET IRATAI 1924 - 1953 12 doboz + 46 kötet = 2,08 ifm A szövetkezet az 1898: XXIII. t.c., valamint az ezt módosító és kiegészítő 1920: XXX. t.c. alapján alakult. Alakuló közgyűlését 1924. március 2-án tartotta. Ekkor 30 tagja volt, akik összesen 2291 üzletrészt jegyeztek. Egy üzletrész nagysága 10.000 ko­rona volt. Az alakuló közgyűlésen az igazgatóság tagjai lettek: Mihály József gazdál­kodó, Dr. Bíró Bálint ügyvéd. Kőszegi Károly járásbírósági végrehajtó, Gönczöl János szódavízgyártó, Revaló Pál nyugalmazott községi főjegyző, Szécsényi László járásbíró­sági főtiszt, Szilágyi Frigyes ig. tanító. Székhelye: Kiskőrös, működése a kiskőrösi já­ráshoz tartozó községekre terjedt ki. Kötelékébe tartozó községek: Akasztó, Bocsa, Csá­szártöltés, Csengőd. Kecel, Páhi, Prónayfalva, Soltszentimre. Soltvadkert. Ebben az időben az ország valamennyi hitelszövetkezete OSZH tagként működött. A pénzintézet cégszövege: Kiskőrösi Hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja, majd 1947. szeptemberétől (amikor a 8600/47 Korm. sz. rend. 12. par. 1. bek. alapján az OKH és az Országos Földhitelintézet egy szövetkezetté egye­sült): Kiskőrösi Hitelszövetkezet, mint az Országos Szövetkezeti Hitelintézet tagja. Fenti rendelet alapján az OSZH-nak jogai és kötelezettségei voltak a taghitelszövetkezetekkel szemben. Joga volt azok igazgatóságába egy-egy tagot megválasztásra kijelölni. Megál­lapította a taghitclszövetkezetek üzleti feltételeit és azt, hogy elfogadhatnak-e takarék­betétet, milyen mértékben és módon. A hitelszövetkezetek alapszabályát csak az OSZH jóváhagyásával módosíthatta. A hitelszövetkezet hivatása volt, hogy gondoskodjék azon hitelszükségletek kielégítéséről, amelyek kisebb mezőgazdaságok létesítésére, termelésük biztosítására és fejlesztésére szükségesek. Feladata volt továbbá a szövetkezeti eszmék terjesztése és népszerűsítése valamint a szövetkezeti rendszer tökéletesítése. 1949-ben az alábbi községi hitelszövetkezetek olvadtak be a Kiskőrösi Hitelszövet­kezetbe: 1. Akasztói Hitelszövetkezet 1949. július 16-án, 2. Csengődi Hitelszövetkezet 1949. december 19-én, 3. Keceli Hitelszövetkezet 1950. áprilisában, 4. Soltszenlimrei Hitelszövetkezet 1949. december 16-án, 5. Tázlári Hitelszövetkezet 1950. február 8-án. Beolvadt még a Soltvadkert és Vidéke Hitelszövetkezet is (1947. augusztus 8.), melynek iratanyaga nem maradt meg, valamint a Bajai Takarékpénztár Kiskőrösi fiókja (1948. november 15.), ennek is csak néhány szórványos irata található meg. 1953. január l-jével a Magyar Nemzeti Bank átvette az OSZH-tól a szövetkezetek rövidlejáratú hitelügyeinek intézését. Ettől kezdve, mint az MNB Kiskőrösi fiókja szere­pelt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom