Pintér Ilona: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára XIV. Személyek fondfőcsoport repertóriuma - Segédletek 5. (Kecskemét, 2000)

Bevezető

LADÁNYI GERGELY KECSKEMÉTI BIRTOKOS NEMES HAGYATÉKI IRATAI 1853 -1864. 3 doboz = 0,38 ifin Nemes Ladányi Gergely 1853 közepén, 54 éves korában halt meg. Az első felesége Fekete Sára volt. tőle született gyermekei: Hermina férjezett Walter Hermanné (19 éves) és Gergely (16 éves). A második felesége Fábián Magdolna, közös gyermekeik: József (7 éves), László (5 éves), Ilona (4 éves) és Mária (1 éves). A fond a hagyatékával kapcsolatos iratokat tartalmazza: a haláleset-felvételi ívét, a végrendeletét, az annak végrehajtása kapcsán az özvegye és az első házasságból szár­mazó gyermekei között keletkezett per iratait, az osztállyal kapcsolatos iratokat és a tömeggondnokok számadásait. A végrendelet szerint Ladányi Gergelynek közel ezer hold földje, több háza, mal­ma, 110 db marhája, 47 jármos ökre, 40 lova, 8 kocsis lova, 2000 birkája, 7 szekere, hintója és több kocsija volt, nem beszélve a gazdálkodáshoz szükséges eszközökről. Tekintélyes vagyon maradt tehát utána, amelynek elosztásáról nem tudtak megegyezni az örökösök, ezért tömeggondnokot neveztek ki a hagyaték kezelésre. Az első tömeg­gondnok Herczeg Kiss István volt, akit 1856 októberében Hornyik János követett. Az utóbbi rendezte, sorszámozta és lajstromozta az iratokat. A fond a Hornyik János által kialakított tárgyi tételekre tagolódik. A tárgyi tételek és altételek időrendben rendezettek. A fond középszinten rendezett, levéltári selejtezé­sen nem esett át. 1. d. 1. tétel Lajstrom a hagyatékkal kapcsolatos iratokhoz d. n. 2. tétel Lajstromozott iratok I - 25. szám 1853 - 1856. 2. d. Ua. 26-151. 1856-1864. 3. tétel Herczeg Kiss István tömeggondnok számadása: A kiadások lajstroma mellékletekkel 1854 - 1856. 3. d. A bevételek lajstroma mellékletekkel 1854 - 1856. 4. tétel Hornyik János tömeggondnok számadásai 1856 - 1861. 5. tétel Ifj. Ladányi Gergely örökségével kapcsolatos iratok 1855 - 1859.

Next

/
Oldalképek
Tartalom