Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

III. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ

kezébe került hatalomtól, és nem merte azt úgy alkalmazni, amint kellett volna, mert köztük is ott lappangott a kérdés: hátba megfordul még? holott mi március 21-én minden hidat felégettünk magunk mögött, és most már nincs visszatérés, csak előre mehetünk. És mégse támogatta a félegyházi proletárság eléggé azokat, akik kérlelhetetlenül akarták a proletárdiktatúrát alkalmazni. Pedig, ha kesztyűs kézzel kezeljük a diktatúrát, ezzel a burzsoáziának alkalmat adunk arra, hogy ellenforradalmat készítsen elő. Megállapíthatom, hogy vidéken a munkásság nem adja meg vezetőinek az erkölcsi erőt, és nem áll teljes egészében a hátuk mögött. Félegyházán is ez a helyzet. Ezért is mindent el kell követni, hogy erőteljesebbé és intenzívebbé tegyék a pártéletet. Kértünk a szakszervezetektől embereket, hogy agitátorokat neveljünk belőlük, de nem kaptunk. így dolgozni nem lehet, amikor a tömegeknek egységesen kellene a vezetőség mellett állani. Akik a közélelmezést kritizálják, azok vegyék figyelembe, hogy az ötéves háború alatt teljesen kiszipolyozták az országot. Lesz azonban elegendő élelmiszer, ha minden proletár kötelességének tartja az intenzív termelést. A proletariátus uralomrajutása a legszebb hivatást adta a szakszervezeteknek, a Tanácsköztársaság gazdasági életének és a termelésnek az irányában. De a félegyházi szakszervezetekben maguk a vezetőség tagjai se igen jelennek meg a gyűléseken. Lehet-e akkor dolgozni, ha az elvtársak ennyire közömbösek, és maguk sem törődnek saját sorsukkal ? Kérek a pártgyűléstől igazságos és tárgyilagos kritikát. (Helyeslés.) A párttitkárság jelentése. Molnár István: Február elsején éjjel-nappal nekifeküdtünk a munkának, és arra törekedtünk, hogy erőteljessé tegyük a pártéletet. Mikor a proletárdiktatúra elkövetkezett, a város vezetése már pártunk kezében volt, úgy, hogy szinte semmiféle különösebb változtatásra nem volt szükség. Ez annál nagyobb eredmény, mert párt az októberi forradalom előtt nem volt. Meg kell azonban állapítanom, hogy nem állott elegendő erő a rendelkezésünkre, hogy a nevelő és oktató munkát lefolytassuk, de ezen a téren is megtettünk minden lehetőt. Március 2l-e óta tényleg nincs pártélet, de ez nem a vezetőségen múlott, hanem a szakszervezeteken. A vezetőség tagjai közül sokakat más fontosabb pozícióba helyeztek, és így hívták a szakszervezeteiket, de az elvtársak nagyrésze nem érdeklődik a párt ügyei iránt, és a szakszervezetek vezetőségei sem álltak hivatásuk magaslatán. Ezért nincs is rend és fegyelem a szakszervezetekben. Sok fontos ügyben egyenesen szabotáltak a szakszervezetek, sőt még a szerdai pártnapokon sem tette meg az ipari munkásság a kötelességét. Az ifjúmunkásokat neveltük, a nőmunká-