Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

III. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ

JEGYZŐKÖNYVEK A HELYI TANÁCSVÁLASZTÁS OKRÓL A. Felvetetett Ordason 1919. április 7-én a forradalmi kormányzótanács XXVI. sz. rendeletével elrendelt falusi tanács választásának megejtése alkalmával. Jelen vannak alulírottak. A választási bizottság a szavazatszedő bizottságba elnökül: Bertók János, tagokul Bogárdi János és Szabó B. Sándor ifj. ordasi lakosokat nevezte ki. A szavazatszedő bizottság elnöke Bertók János délelőtt 8 órakor a válasz­tási eljárást megnyitotta azzal, hogy amint az már dobszó útján is közhírré tétetett, a szavazatlapok délelőtt 9 órától csak déli 12 óráig adhatók le, mert ezen időpont letelte után a szavazatszedő bizottság szavazatlapokat nem fog elfogadni. Ezek után megkezdődött a szavazás, amely déli 12 óráig tartott. Ekkor a választási eljárás bezáratván megállapíttatott, hogy összesen 110 drb. szavazatlap adatott be, amelyből a szavazatszedő bizott­ság 2 (kettő) drb-ot hiányos és hibás kiállítása miatt semmisnek nyilvání­tott, 108 drb-ot pedig elfogadott. A szavazatszedő bizottság a szavazatla­pok alapján, azoknak összeszámlálása után megállapította, hogy Nagy Gá­bor 89, Varga László 89, Bogárdi János 80, Bertók János 76, Árki János 59, Andrási Sámuel 48, Szabó B. Sándor 45, Szűcs Lajos 42, ifj. Szabó Imre 41, Jóború Béni 39, id. Szuhai Imre 34, Szabó László 32, Király János 27, Nagy Zsigmond 23, id. Jóború Péter 13, Ács Lajos 10, Német Béni 9, Szűcs Sándor 8, ifj. Ács Sándor 8, Molnár László 7, Bogárdi István 6, ifj. Zsig­mond Béni 5, Szabó József 5, ifj. Jóború Béni 4, Lőrincz József 4, ifj. Póka Lajos 3, ifj. Varga Lajos 3, Kovács Lajos 3, Jóború János 3, id. Ács Károly 3, id. Varga Lajos 3. Somogyi István 2, Ványai Imre 2, ifj. Jóború Péter 2, Almási Imre 2, ifj. Molnár László 2, Szabó István 2, Bese János 2, Kovács Péter 2, Somogyi Imre, id. Szöködi Béni, Niki Imre, Szabó Mihály, Szabó Gábor, Csapai Sándor, Tóth Gábor, ifj. Somogyi Sándor, Árva Tinyai Sá­dor, H. Szuhai Sándor, Balázs János, Jóború Imre, Csapai Lajos, Szuhai Gábor, Takács Ferenc, id. Szabó B. Sándor, Dömötör János, Király Jánosné és Nagy Gáborné 1—1 szavazatot kapott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom