Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

II. A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM TÖRTÉNETÉHEZ

egyetért, és azok megvalósítását a magyar forradalom szükségszerű tovább­fejlesztőjének tartja. A magyar gondolkodás, a kialakult új korszellem fel­virágzására és továbbfejlesztésére föltétlenül azonnal megkezdendőnek tartja aktiót, amellyel a korhadt és elnyomó feudalisztikus és kizsákmányoló, régi nevelési berendezkedést egy teljesen új alapon nyugvó, a nép tehetségeit fejlesztő, az élet követelményeit és nem néhány hatalmas érdekeit szolgáló nevelési rendszerrel cseréli föl. A Kecskeméti Nemzeti Tanács, amikor Miniszter Ur reformjait testtel, lélekkel támogatja, nem csupán elméleti szempontokat követ, hanem kö­telességet is teljesít, mert az eddigi kormányok közgazdasági és tanítási politikája egy országrészt sem sújtott annyira, mint az Alföldet és annak egy jelentékeny városát, Kecskemétet. Kecskemét 163 000 hold kiterjedésű homokján a mindenkori kormányok ellenséges magatartásával szemben csupán demokratikus birtok- és köztulajdont szerző föld politikájának kö­szönheti, hogy mezőgazdaságát a mai nívóra emelte, és a világpiac legkere­settebb helyévé vált. A kecskeméti nép munkássága csodákat mívelt az ősi ugaron, de a kormányok nemhogy támogatták volna ezt a demokratikus birtokpolitikát, hanem a latifundiumokat támogató közgazdasági irányza­tukkal az Alföld mezőgazdasági fejlődését megakadályozták. Kecskemét ősi városi birtokainak megszerzésével és folytonos gyarapí­tásával régóta a legmodernebb várospolitikát folytatja. Birtokpolitikája pedig évszázadok óta a mostani birtokreformhoz hasonló volt. Ilyen elő­feltételek alapján gondolkodás nélkül adva van legközelebbi teendőinek programja: Kecskemét hivatott arra, hogy innét induljon ki az a kultu­rális átalakulás, amely: 1. Az Alföldet bekapcsolja a modern mezőgazdasági kultúra meggyökereztetésével a többtermelés szolgálatába; 2. A lakosság ideológiáját is megváltoztassa; 3. Az Alföld számára olyan vezetőket ne­veljen, akik Kecskeméten a jogtudományban való jártasságot, a modern várospolitika elveit s a mezőgazdasági tudományokat egyaránt elsajátít­sák. Csakis ily módon képzett tisztviselők képesek az alföldi városi élet igazi szükségleteinek szolgálatára: így a városi közigazgatással meg lehet majd teremteni a mezőgazdasági fejlődés szükséges feltételeit, és a lakosság mezőgazdasági tudásának fejlesztésével ezen az óriási kiterjedésű területen a termelést a német, a dán, az amerikai mezőgazdasági kultúra nívójára emelni; a közigazgatást város- és szociálpolitikailag, valamint mezőgazda­ságilag szakképzett hivatalnokok vezessék, és kint a pusztákon éppen úgy, mint a városházán, a nép mellett a termelés törvényeit ismerő tanult és képzett szakértők álljanak. A föld és kultúra szeretetében nevelkedett pol­gárok és munkások készítik elő a talajt az új társadalmi rend megterem­tésére !

Next

/
Oldalképek
Tartalom