Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)
DOKUMENTUMOK - I. AZ I. VILÁGHÁBORÚ SZOCIÁLIS ÉS POLITIKAI KÖVETKEZMÉNYEIHEZ
agitációk, különösen pedig az érkező idegenek, vasúti forgalmának és itteni tevékenységének megfigyelésére a rendelet megérkezése előtt is már a rendőrfőkapitány úr figyelmét fölhívtam, a főkapitány úrnak szigorúan bizalmas kezelés és pontos végrehajtás céljából azzal adom ki, hogy a rendelet tartalmát kizárólag az intézkedésre hivatott vagy kijelölendő rendőrtisztviselőkkel, főképp pedig helyettesével közölheti, de ezekkel viszont szigorúan bizalmas kezelés és felelősség hangsúlyozása mellett haladéktalanul közölni tartozik, s a rendelet legpontosabb és legcélravezetőbb végrehajtása iránt a szükséges intézkedéseket azonnal tegye meg. Különösen felhívom a főkapitány úr s általa az eljáró rendőrtisztviselő urak figyelmét az orosz fogságból hazatérő katonák megfigyelésének fontosságára, s a bolseviki természetű röpiratok, esetleges terjesztésének megfigyelésére és megakadályozására. Ami az egyesületek és munkásmozgalmak ellenőrzését illeti, e tekintetbe városunkban eddig egészséges, hazafias és az állami érdekeknek mindenben megfelelő helyzet mutatkozik. Ebből következik a rendőrségnek az a kötelessége, hogy e tekintetben a megfigyelést és ellenőrzést a legnagyobb megfontolással, kivitelben pedig a legnagyobb tapintattal és minden feltűnés nélkül végezze, hogy feltűnő és tapintatlan ellenőrzéssel vagy beavatkozással a ma uralkodó kifogástalannak mutatkozó hangulatot el ne rontsa. Mivel azonban példák vannak arra, hogy ez idő szerint hasonló mozgalmak a partes szakszervezeti vezetőségek tudta nélkül és akarata ellenére is keletkeznek, s ennek lehetősége a vándorapostolok működése, Budapestről hazajáró vagy hazatérő, az államrenddel ellentétes tanokkal átitatott munkások, esetleg hasonló szellemű orosz fogságból visszatért katonák útján nálunk is fejlődhetnek, : a mai állapotok ilyen megváltozásának lehetősége a legnagyobb elővigyázatot, megfigyelést s tapintatos ellenőrzést teszi elengedhetetlen kötelességünkké annál inkább, mert a közszükségletekkel való ellátásba sokszor hiányt szenvedő lakosságnak izgulékonyabb, erkölcsi ellenállóképességébe gyengébb elemei ilyen tanok számára esetleg megnyérhetők. Ennélfogva ismételten figyelmeztetem a rendőrhatóságot e rendelet intézkedéseinek tapintatos, feltűnés nélkül való, de pontos végrehajtásának szükségességére. Miután pedig a rendelet III. pontja értelmében a munkás és szabadgondolkodó (ilyen nálunk nincs) egyesületek jelenlegi működéséről azok nevének felsorolásával, működésének vázlatával stb., —a rendelet IV. pontja értelmében a munkás mozgalmak vezetőiről s jelentékenyebb szerepet vivő tagjairól jelentés teendő: a rendőrfőkapitány úrnak e tárgyban a rendeletben részletezett módon szerkesztett jelentését 8 napon belül várom. A rendelet V. pontjában megjelölt esetekben bizonyos felmerülő tünetekről közvetlenül a belügyminiszter úrhoz kell jelentést tenni. Mivel azonban