Ónodi Márta: A kiskunfélegyházi Constantinum leánynevelő-intézet krónikája 1919. december – 1923. augusztus. Forrásközlés és kísérőtanulmány - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 12. (Kecskemét, 1999 [!2000])

KISLEXIKON

gazdagítja. Felvétele után a hívő mintegy nagykorúvá válik és alkalmas lesz a kapott kegyelmek erejében az apostolkodásra, a hit terjesztésére. A bérmálás rendes kiszolgáltatója a püspök, szent olajjal megkeni a bérmálandó homlokát, kézrátétel mellett a következőket mondja neki: „Vedd a Szentlélek ajándékát!" búzaszentelés: A pogány Rómában körmenettel vonultak ki a városból április 25-én, hogy áldozatot mutassanak be a termések megtartásáért. Később ezt a szokást keresztény szellemben folytatták, majd hozzákapcsolták a vetések megáldását is (búzaszentelés). Ezen a napon van Szent Márk evangélista ünnepe is. cibórium: Fedéllel ellátott kehely vagy tál, melyben az átváltoztatott Szentostyát a mise után őrzik. cingulum: 1. Az albát összekötő, legtöbbször fehér öv. 2. A klerikus reverendája felett viselt 10-12 cm széles szalagszerü öv, melynek két vége rojtban végződik. A cingulum színe kifejezi a klerikus rangját. credo: Latinul: „hiszem". Hitvallást, vallási tanítást rögzítő megfogalmazás, amellyel a hívők közössége azonosítja magát. Deo Gratias: Istennek hála! (latin) Dicsőség: (Gloria) Főünnepeken, ünnepeken, adventet és nagyböjtöt kivéve vasárnapokon imádkozzák a hívők ezt a hármas tagolódású himnuszt, disponálni: elhelyezni, áthelyezni elsőáldozás: Az Oltáriszentség (Krisztus teste) első vétele. Általában iskolai hitoktatást követően kisgyermek korban történik. Számos országban Fehárvasárnap történik az elsőál­dozás. Eukarísztía: Az utolsó vacsorát megjelenítő cselekmény megnevezése. A kenyértörés és úrvacsora helyett a П. századtól a keresztények eukarisztiának nevezik a misét, a Szent Liturgiát. Az egyház tanítása szerint az eukarisztia megjeleníti Krisztus megváltó áldozatát, eukarisztia a neve az Oltáriszentségnek is. exhortatió, exhortáció: intő, buzdító beszéd, hittanárok (diákokhoz intézett) szentbeszéde. farsang: Vízkereszttől hamvazószerdáig terjedő időszak. Farsangvasárnap: a farsangi időszak utolsó vasárnapja. Fehérvasárnap: Húsvét második vasárnapjának régi neve. Feltámadás: Krisztus halálból való feltámadásának megünneplése. A feltámadási szertartás Nagyszombaton este történik, tüzszentelés, ünnepi mise és körmenet keretében. Ferences Harmadrend: (tertiariusok) Azon keresztények számára alapított rend, akik az első rend vezetése alatt a rend különleges szellemében, a keresztény tökéletességre törekednek anélkül, hogy a világban való életről lemondanának. A Harmadik Rendnek is van a Szentszéktől jóváhagyott regulája, újoncéve, fogadalma, rendi ruhája. Nevezhető a világiak számára alapított Szent Ferenc Rendjének is. A Harmadrend elnevezés nem minőséget, hanem időrendiséget jelent. Fernces Mária Misszionárius Nővérek: A kongregációt 1877-ben alapították, a szabályok alapja Szent Ferenc hannadik rendjének regulája. A nővérek a kontemplatív ima és az apostoli tevékelység által az egyetemes missziónak szentelik magukat. Magyarországra 1890-ben érkeztek, anyaházuk az 1902-ben megnyílt budapesti Hermina úti házban volt. Elsősorban árva és menhelyi gyerekeket oktattak, szegényeket ápoltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom