Ónodi Márta: A kiskunfélegyházi Constantinum leánynevelő-intézet krónikája 1919. december – 1923. augusztus. Forrásközlés és kísérőtanulmány - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 12. (Kecskemét, 1999 [!2000])

A KISKUNFÉLEGYHÁZI FIÓKHÁZ KRÓNIKÁJA

déli postával levél érkezett Czeglédről mindkét tanítónő növ. betegen fekszik - kisegítőt kér Pia nővér míg Kalocsáról segítség érkezik. Tanácsosnők véleményével Jozefina nővér ment segítségükre a d. u. 5 órai vonattal. 13. A budapesti Nunciatúrától válasz, megköszönik a meghívást, de Ő Nagyméltósága Rómában van s ezért nem jöhet el Dante-ünnepélyre. 14. Ma este befejezzük a nagy közönségnek szánt előadást. Mindennap többen és többen jöttek és igen nagy csendben hallgatták az éneket, szaval, és felolvasást. Reméljük, hogy a nővérek fáradsága nem volt hiábavaló - a lelkekben is mély nyomot hagyott. Pénzbeli bevételünk eddig 180.000 K. 15. Nemzeti ünnep. Szünet. 10 órakor az Ó-templomba szt. misére vonult az ifjúság utána a Petőfi szobor és emléktáblához. A Constantinum az idén nem tart külön ünnepet, csak a gyakorló iskolában volt a IV. éves növendékek próba-fellépésével kapcsolatban. Este 1/2 6 kor Móczár Miklós 941 tnképzőint. tanár vetített képekben bemutatja a tenger alsóbbrendű állatait és a képekhez magyarázatokat fűz. 18-án d. u. A nagyközönség számára újból előadjuk a Dante-t 942 20.000 K. bevétel volt. El. isk. konferencia. 19. Szt. József ünnepe. Kápolnánkban szt. mise a legm. Oltáriszentség kitétele mellett. A nővérek a déli Szentségimádásnál megújítják Szt. Józsefhez a felajánló imát. Tóth József ft. úrnak és Dr. Hoffer József úrnak írásban gratuláltam utóbbinak egy fehér diván párnát (kézimunka) küldtünk. Ifjúság húsvéti gyónást végez. 21. Polg. isk. konferencia. 22. Házi tanácsülés, a növ. tartásdíját fel kell emelni, mert az árak folyton emelkednek. Havi tartásdíj: 6000 K. 23. Húsvét előtt az utolsó tanítás - a növendékek közül többen a déli és délutáni vonattal hazautaznak. 24. Dr Kovács Lajos 943 premontrei kanonok úr, hittanárunk bátyja Nagyváradról megérkezett. Nálunk misézik és étkezik. 25. A déli vonattal megérkezett Jozefina nővérünk Czeglédről. Ma 1/2 8 - és 1/2 9 órakor kápolnánkban volt szt. mise, az ifjúságot nem vezettük ki. 3/4 12 órakor végezték a nővérek e napra előírt felajánlást. Az, AVE" (Anyaszentegyházat védő egyesület) kápolnánkban 5-6 ó. sz. beszédet hallgatott, utána felavató ünnepség volt. Ft. P. Bús Jakab S. J. tartotta. A nővérek exhortatiója ezért ma 1/4 7 órakor volt 1/2 5 helyett. 26. Takarítás - Földmunka kertben, szőlőben. A nővérek szeretettel segítenek egymásnak a munkában. Az iskolában ülő tanítónőkre valóságos üdülés a pompás tavaszi napsugárban 1 Móczár Miklós 1919-1929 között volt a kiskunfélegyházi tanítóképző tanára. FEKETE János, 1990. 77. 2 A nagy érdeklődés miatt március 17-18-án újra bemutatták az Isteni színjátékot, kedvezményes helyárak mellett (Ülőhely: 100 korona, állóhely: 50 korona.) FÉLEGYHÁZI HÍRLAP-FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 1923. március 18. 3 Dr. Kovács Lajos, Kovács Ferenc constantinumi hittanár bátyja, 1918-ban a nagyváradi premontrei főgimnázium igazgatója volt. Székesegyházi éneklőkanonok, káptalani prelátus, zsinati vizsgáló. 1927­ben Gödöllőn a Jászópremontrei kanonokrendi Szt. Norbert reálgimnázium igazgatója. MAGYARORSZÁG tiszti cím- és névtára, 1918., 1927.; FÉLEGYHÁZI HÍRLAP-FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 1923. február 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom