Ónodi Márta: A kiskunfélegyházi Constantinum leánynevelő-intézet krónikája 1919. december – 1923. augusztus. Forrásközlés és kísérőtanulmány - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 12. (Kecskemét, 1999 [!2000])

A KISKUNFÉLEGYHÁZI FIÓKHÁZ KRÓNIKÁJA

utazik a jelöltnő útlevele ügyében. Aureliána testv. Kalocsára utazik, ott tart lelkigyak. Boros Irma és Griffaton Ilona is vele mennek. Utóbbiak számára sikerült 2-2 új talárt, új fátyolokat s egyéb szükséges zárdai - vászonfehérneműt beszerezni. Meg is varrtak már mindent. - A déli vonattal Ambrózia és Amabilia testvérek utaztak Bpestre. Előbbi innen Keszthelyre az Irgalmas nővérek zárdájába, utóbbi a klinikán megmutatja beteg karját meg lábát. A tanítónők, kik itt tartottak lelkigyakorlatot, is nagyobbrészt ma utaznak el. - A d. u. vonattal Alfréda és Adalberta 606 nővérek érkeztek Kalocsáról, - itt tartanak lelkigyakorlatot. Dr. Strébl, háziorvosunk kölcsönkért egy pianinot, azon a címen, hogy Hofferék is kaptak egy nyáron. De ezt nem engedem meg többé! ­8. Toldy ngs úr, ma küldte be lemondását az igazgatói állásról. A helyi közlönyben is közölte. 607 - Konstancia nővér hajnalban hazaérkezett. Útlevelet a jltnők számára nem kapott. 9. A déli vonattal érkeznek Amabilia nővér és Elvirajltnő. 10. Veréb Ignácz és felesége, Columba nővérünk szülei kijelentik, hogy a csongrádi úton levő 12 1/2 hold földjüket átadják a zárdának, de ennek fejében a zárda köteles őket eltartani. Szerződést még nem kötöttünk, eddig csak szóval történt az egyezkedés. 11. Öt jelöltnő indul Jánoshalma felé onnan Bácskába. Útlevelük nincs, csak az Isteni Gondviselésben bízva. A Felügyelőbizottság gyűlést tart a Constantinum anyagi ügyeiről. Coelestina k. testvérünk sógornője érkezik Szegedről 3 gyermekével látogatóba jöttek. Tíz napig nélkülöztük a villanyvilágítást, mert a város nem fizette ki a már igen nagyra megnőtt villanyszámlát. 608 Ma egyenlítették ki a számlát s így ismét kigyúlt házunkban a villany. 12. Két sz. misénk volt. Szomor és ifj. Zámbó Dezső ft. urak miséztek kápolnánkban. Ma kezdődik a nagy takarítás. Jönnek a kőmívesek. 3 év óta nem volt tisztogatás ebben a nagy házban. 13. Nincs sz. mise kápolnánkban. 14. Tisztelendő Mária Michaela gen. helynöknő 609 és nővére Mária Helena 610 jánoshalmi főnöknő megörvendeztettek kedves látogatásukkal. Kirándultunk a tanyára, a szőlőbe. ­Szuturovics M. Adalberta (1885-?) házi nővér, 1911-1934 között Kalocsán dolgozott szakácsnőként. BKMÖL XII. 6. A társulat tagjainak statisztikai adatlapjai. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP-FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 1921. július 10. Toldy Jenő ó-templomi plébános a Constantinum igazgatói tisztségéről beadta lemondását a Püspöki Hatósághoz. Az 1921. júniusi váci zsi­nat az egyházmegye eddigi három föesperességet még kettővel egészítette ki: a kiskunsági és a szolnoki főesperességgel. A kiskunsági főesperességnek két esperesi kerülete lett: a kiskunfélegyházi és a kiskunmajsai. A félegyházi kerület esperesévé a főpásztor Toldy Jenőt nevezte ki. Toldy ezért mondott le igazgatói tisztjéről. FÉLEGYHÁZI HÍRLAP-FÉLEGYHÁZI HÍRADÓ 1921. július 3., július 24. A városi villanymü üzemvezetősége a Constantinum nyolc hónap alatt fogyasztott áramdíjának kifize­tését kérte a tanácstól, azzal a megjegyzéssel, hogy ha nem kapja meg az összeget, az intézet világítását kikapcsolja. A tanács nem utalta ki az összeget, mert szerinte a Constantinum saját pénztárából tartozik az áramfogyasztást fizetni, a kikapcsolás ellen nem tett észrevételt. FELEGYHÁZI KÖZLÖNY 1921. július 3. A generális helynöknő az Iskolanővérek Társulatának általános főnöknőjének helyettese, akit a Társulat káptalanja választ meg. BKMÖL XII. 6. A társulat szabályai. 1930. 37-38. Kákonyi M. Heléna (?-?) 1918-tól 1924-ig jánoshalmi főnöknő. BKMÖL XII. 6. Házfőnöknök kineve­zésének jegyzéke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom