Oktatás, oktatáspolitika, iskolai élet a XX. század első felében - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 11. (Kecskemét, 1994)
Molnár János: Az iskola és az iskolai élet Nemesnádudvaron az 1900-as évek első felében
választanánk meg, úgy az államsegély megtagadása esetén a községnek kell fizetnie a tanítót mint plébános úr is említette már - ezt pedig úgy véli, nem kívánja a község. Főt. elnök átadja a szót Epres János tanítónak. Epres János bejelenti, hogy meghatalmazása van Czipfl Ignác szolgálati év nélküli pályázótól, hogy amennyiben e választásból kifolyólag az államsegély kiutalását megtagadná az állam, s azt a községre hárítaná, úgy hajlandó lemondani az államsegélyről, s azt nem követeli a községtől. Vastagh Rezső főjegyző e bejelentés jegyzőkönyvbe vételét kéri, azzal, hogy az már elégséges ok a választás megsemmisítésére. Egyben utal a vármegyei hivatalos lap mai számában megjelent rendeletre, mely szerint a községi költségvetés felsőbb jóváhagyásánál szigorúan mérlegelik, miből áll az iskolai kiadás. Ha most ezen állás államsegélye elveszne és az iskolafenntartó politikai községnek kellene vállalnia, azt a vagyonfelügyelői hatóság sem engedélyezné. Dr. Antoni Miklós megjegyzi, hogy állásának törvényes javadalmát senki önkényesen nem csonkíthatja meg, sem felemelni, sem leszállítani joga nincs. Ugyancsak megemlíti és főjegyző úr szavai után úgy véli,