Juhász István: Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 9. (Kecskemét, 1993)

A Klapka-ház története - 3. Az épület története Klapka távozása után

A fényes gárdában öt évig szolgált, ahonnan főhadnagyként került a 12. sz. határőrezredbe. Miután itt alig számított előmenetelre, ezért kilépett a katonaság kötelékéből, és Kelet—Indiába készült. Ekkor kezdődött el a szabadságharc, és Klapka az elsők között ajánlotta fel szolgálatait. A székely népfelkelés rendezése és Komárom erődítményeinek kiegészítése szerepeltek első feladatai között. Ekkor már honvéd százados volt és a gyorsan pergő események sodrában nemsokára Vetter tábornok alatt a szerbek ellen működő déli hadseregben táborkari főnökként működött. Rövidesen vezetője lett a hadügyminisztérium táborkari ügyosztályának, és őrnagyi rendfokozatot kapott. 1849. január 14-ikén mint ezredes vette át az északi hadsereg parancsnokságát és a vele szembekerülő, Schlick vezette császári erőket Tárcáinál, Bodrogkeresztúrnál, majd Tokajnál egymás után háromszor megverte, majd felszabadította Kassát, és egyesült Görgey hadaival. Hadvezéri tehetsége leginkább ezután bontakozott ki, amely főleg a kápolnai, az isaszegi, a váci és a nagysarlói viadalokban mutatkozott meg. Huszonkilenc éves korában, tábornokként — alig egy hónapig — hadügyminiszter-helyettes volt Debrecenben. Ezután 1849. május 28-tól október 2-ig Komárom várának parancsnoka lett. Ebben a minőségben is fényes hadi sikereket ért el a Duna vonalának az ellenségtől való megtisztításával. S már Ausztriába készült a harc színhelyét áttenni, amikor megérkezett a világosi fegyverletétel híre. Klapka még ezek után is hitt a szabadság ügyében, ezért visszautasította a megadásra vonatkozó felszólítást. Elhatározta, hogy 24.000 emberével a végsőkig védi a komáromi várat, ezért augusztus 13-tól október 2-ig tartotta fogadalmát, s csak akkor adta fel Komáromot, mikor szavatolták minden embere számára a szabad elvonulást. Ezután az emigráció következett. Élt Törökországban, Olaszországban és Svájcban is. Mindenütt az osztrák udvar ellen izzó gyűlölettel dolgozott az elvesztett szabadság visszaszerzéséért. Felesége a francia származású D' Arbuin Inez volt. Négy gyermeke született. 1867-ben a kiegyezés után haza jött, s először az illavai, majd a temesvári kerületet képviselte az országgyűlésen. Különböző tőkés vállalkozásba kezdett, de végül csak a tábornoki nyugdíjából élt Budapesten, hogy a Párizsban letelepedett családjá-