Juhász István: Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 9. (Kecskemét, 1993)
A Klapka-ház története - 2. Klapka György diákévei Kecskeméten
ték. Alapkövét 1825. április 30-ikán Dani Zsigmond igazgató helyezte el. Építését adományokból kezdték meg, amelyek rövid idő alatt elfogytak. Adományával még a helybeli evangélikus egyházközség is támogatta az építést, mert tízezer darab égetett téglát ajándékozott a piaristáknak. Nem késlekedett támogatásával a piarista rend kormányzója, a váci püspök, de még a rendet Kecskemétre telepítő Kohári herceg örököse sem. Segítségre szólították fel az egész város lakosságát is, így nagyon sokan vállaltak áldozatot a gimnáziumért. Ilyen közös összefogás eredményeként 1832. május 24-én átadhatták rendeltetésének az épületet. 2 A kapualjában elhelyezett tábla elsősorban a közös összefogást örökíti meg a következő szöveggel: „Kecskemét Városának Róm. Kat. Tanácsa és polgárai a tudományoknak emeltették 1832-ik esztendőben." Ettől az évtől kezdve a piaristák gimnáziuma ebben az épületben működött. Miután az iskolai évek szinte mindenütt és minden iskolatípusnál ősszel kezdődtek, (a helyi református gimnáziumban debreceni mintára november 1-én) ezért Klapka György, aki 1832 őszén kezdte a gimnázium V.-ik osztályát Kecskeméten, csakis az új épületben tanulhatott. így nem helyes a régi iskolára helyezett tábla tájékoztatása, amely azt hozza az érdeklődők tudomására, hogy: „Ebben az épületben tanult... Klapka György 1832-ig" Ha végiglapozzuk a piarista gimnázium korabeli nyilvántartásait, az első humanista osztály 38 növendéke között a temesvári polgármester fiának a nevét is megtalálhatjuk. Mind a két kecskeméti éve alatt példás magaviseletű, eminens tanuló volt. Tanulmányi ideje alatt a gimnázium igazgatója Cserbay Lipót volt." ' Erről a két évről ezt írja Klapka György: „Itt a legjobb sikerrel végeztem be gimnáziumi tanulmányaimat, tudtam egész rakás latin és magyar, többnyire szabadságdalt, így felkészülve aztán az 1835-ik évben Szegedre mentem a lyceumra." 34 Kecskeméten a róm. kat. középiskolai oktatásnak a „Ratio educationis" által meghatározott három tagozatából csak a latin iskola, 32. PALASTHY Károly: Kecskemét közoktatásügye a múltban és a jelenben, Kecskemét, 1899. 33. A Piarista Gimnázium Katalógusa. Kecskemét, 1832-1834. 34. KLAPKA: i. m. 12.