Juhász István: Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 9. (Kecskemét, 1993)

A Műkert és a Művésztelep története - 2. A Művésztelep megvalósítása

Elöljáróban azt hangsúlyoztuk, hogy a kecskeméti telepet a századforduló táján az egész országra jellemző kulturális fellendülés, valamint Nagybánya és Szolnok példája, s nem utolsó sorban Kada Elek kivételes városvezetői képessége hívta életre. A haladás jelszavát szüntelenül hangoztató polgármester a Művésztelepben is olyan intézményt látott meg, amely nemcsak látszatában, hanem belső tartalmában is jelzi a város kultúráját. A telep létesítését az 1909. évi 330. számú közgyűlési határozat mondta ki először. Ezt a döntést azonban nem terjesztették fel belügyminisztériumi jóváhagyásra, mert a művésztelepi villák ügyében felvetődött újabb szempontok miatt a határozatot módosítani kellett. így a közgyűlés 1910. május 12-én döntött ismét a Művésztelep ügyében. A 145. számú határozat kimondta, hogy: „A képző- és iparművészeknek, valamint építőművészeknek »Kecskeméti Művésztársaság« cím alatt az egyidejűleg bemutatott szabályzat értelmében szervezkedett csoportja részére a Kecskeméten való állandó megtelepülést, ezzel itt magasabb helyi művészi kultúra létesítését, s a város iparának művészi irányban való fejlesztését előmozdítandó, — a városi mű kertben művésztelepet létesít." A város áldozatvállalása mellett még a véletlen szerencse is segítette a telep létrehozását és benépesítését. Ilyen véletlenszerű körülmény volt a nagybányai festőkolóniában megjelent szakmai és szervezeti nézetkülönbség. Hollósy Simon távozása után, az 1905-06-os évektől ismét válságot élt át az újkori magyar művészetnek ez az egyik legnagyobb hatású közössége. Ezúttal a gúnynevükön neósoknak nevezett és Párizsból a korai kubizmus irányzatával érkező lelkes fiatalok csoportja fogalmazta meg önérzetesen a maga álláspontját a plain—

air festészet Réti István és Thorma János vezette híveivel szemben. A képzőművészetben a reneszánsz óta uralkodó látványszerűséggel szakítani akarók iránt a nagybányai festőtelepet alapítók közül csupán Iványi—Grünwald Béla tanúsított fogékonyságot. Lassú belső átalakulással benne is egyre érlelődött a francia Matisse és Cézanne művészete iránti tisztelet, s végső soron az ő magatartása mélyí-