Kisfaludy Katalin: Kecskemét önkormányzata. Közigazgatás és bíráskodás 1686–1848 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 8. (Kecskemét, 1992)

Magisztrátus és úriszék

A város lakosságának szigorú erkölcsi szabályokat írt elő a ma­gisztrátus. Számtalan tanácsi ítélet büntette meg a káromkodókat, paráznákat, tolvajokat, akik nem csak világi, hanem főképpen egyházi parancsok ellen vétettek. 1678-ban 100 pálcákkal büntették azt, aki „adtával" káromko­dott, 148 1751-ben először 30, másodszor 50 pálcát, harmadszor vasra veretest kellett elszenvednie a szitkozódó, csúnya beszédével botrányt okozó személynek. 149 „Bojári Istvánné mivel férjét nem böcsüli, sőtt mocskolja, másokat is fertelmesül baromlani tapasztaltatott" korbácsot kapott. Kojnoky Ilona Stingányi(?) uramat feleségével együtt, még a templomban is csúnyául, „mindennek hallatára kurafinak és kurvá­nak" mondta, 20 korbácsot szenvedett. 150 A szitkozódó, káromkodó még a 19. század elején is testi fenyítéssel (15 pálca) bűnhődött. 151 Ez összhangban állt a vármegye előírásaival, „Garabó nevű", Kis András gulyása, mivel káromkodott, a „nemes vármegye statútuma szerint is" 50 pálcára ítéltetett a tanács által. 152 Különösen tiltották, hogy valaki a bírák előtt szitkozódjék, 153 illetve őket mocskolja. Szűcs Ilona, amiért azt mondta, hogy „az bírák urak a szegénység borit le nyúzzák" a városi bitófánál 20 korbácsütést ka­pott, 154 s ugyanúgy védelem illette a tisztségviselőket. Fodor Gergely és Mikó Gergely, midőn Nagy Ferenc tizedes ökröt kért tőlük a forspont­hoz, „eba lelke tizedessé csak bosszansagbul viszed el az ökrömet" szavakkal a „magisztrátusi autoritást mellyel a tizedesek város dolga­bul parancsolnLszoktak... megsérteni merészelték", deresre húzva, 15­15 pálcát kaptak. 155 Ugyancsak éberen vigyázta a magisztrátus, hogy a két legnagyobb felekezet (katolikus — református) közti békesség ne bomoljék föl, holmi káromkodó-szitkozódó hibájából. Amikor Braderies László, Egy­148. rVÁNYOSI-SZABÓ: 1986. 94. 149. u6: 1989. 223. 150. BKML IV 1504. a. 1755. május 30., 1756. július 7. 151. uo. 1808. február 26. 152. uo. 1755. május 13. 153. uo. 1756. január 27. 154. uo. 1755. március 24. 155. uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom