Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)
A Fölső-Kiskunság a XVI-XVII. sz.-ban
elég, ha fölidézzük vízrajzi adottságainkat: az északról áradó Turján, a bábonyi meg a szabadszállási Csintava, a 2 Laca, a dömsödi Duna vizének áradása az Agyagoson keresztül, a hosszan folyó Baker, Szentmiklóson a Laposrét, Székalja, Pozsáros, Kunásások, valamint az egykori csíkászás emlékeit őrző Nyírő fok és Fülöpszálláson a Kisér foka. Nyilvánvalóan jobban védve volt Szentmiklós nádasaiban a számosállat, bőven volt rágnivalója. Ide be sem hajthatták a juhokat. Ha már most a Nagyságos Fejedelem szolgálatában álló kiskunokra gondolunk, könnyen elképzelhetjük, mért emlegetik a Nagykunságban „Rabutin Járása"-ként az utolsó labancpusztítást. Rögtön megmagyarázható, mért tértek rá azokban az években mifelénk is a XVIII. sz. elejétől a juh tartásra. Oláh Miklós XVI. sz.-i kiskunsági beszámolóját már olvastuk az itteni töktermesztésről, melyen „möghúsították" a hízóba fogott állatot. „Hizlaltak kölesen, kölesondóval, vagy makkoltatásra elhajtották állataikat a vacsi tölgyesbe. (Nem tartjuk kizártnak, hogy a Szentmiklóson számos család „Tekes" neve az Oláh Miklós emlegette töktermeléssel van kapcsolatban. Egykori kollégiumaink latin nyelvi kurzusainak szorgalmazása céljából ugyanis „e" betűt írtak a latinban ismeretlen „ö" helyett, tehát például Vörösmarty helyett Veresmartyt, Tökös helyett Tekest.) Színes adalék egyébként a lopótök népi elnevezése, a „kobak", mely a „kabuc" kun szó származéka. Élelmezés Mint láttuk: Bél Mátyásnak már a sok dinnye tűnik szemébe ittjártakor, és persze egyáltalán nem véletlenül a kiskunoknál. Nagykőrös közelében található Ar&ocföldje, mely elnevezés későbbi magyar változata a középkori Arbuz nevű kun településnek, ill. tulajdonképp a „görögdinnyének". Mint ahogyan „arbuz"-nak hívja a görögdinnyét az orosz, mely a krími Aranyhorda révén ismerte meg a gyümölcsöt nevével együtt. Eleink lóhúsevését tényként emlegetik néprajzosaink, s hűséges követőik a kunok egészen a múlt század végéig. 1882-ben a
