Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

Földvári Antal Naplója

Március 12-kén du. 2 órakor mentem által Budára az erősen álló vastag jégen. Somogyban olvastam az újságból, hogy 19-kén elindult a dunai jég, és lett nagy árvíz. Április 21-kén indultam vissza So­mogyból. Áz adonyi (Fejér m. — I. B.] szőlőktől fogva a Dunáig ladikon tettem meg az utat. Ráckeviben (Pest m. — I. B.] hasig ért a lónak a víz az utcán a temetőtől fogva. Volt temérdek dűlt ház mindenfelé. 24-kén Dömsödre értem. 1831. július 11-kén este beszállásolt hozzám 18 diák a debreceni kollégiumból, kiket a kolera miatt széjjeloszlattak; többnyire mind somogyi földieim voltak. Az útra — kifogyván költségükből — 100 ft-ot adtam kölcsön, és tovább siettek. Július 16-kán bezárták Dömsödöt határjával együtt, se kimen­ni, se bejönni nem volt szabad. Hallatszott, hogy Alpáron (Pest m. — I. B.] a Tisza mellett már kiütött a kolera. 18-kán már kettő elhalt kolerában, s minden szertartás nélkül temettettek el. Reggel már isteni tisztelet nem volt, az iskolás gyermekeket széjjelbocsátottuk. 24-kén volt a legtöbb halott, eltemettetett egy nap 23. Július 22-kén ütött ki Kun Sz. Miklóson. 1831-ik évben 573 halott volt a ref. részről, kik közül 379 kolerában halt el. Legnagyobb fokra hágott augusztus 6-7-én, midőn egy nap 40 temettetett el. Dömsödön elhalt Szálai, a kisfiú tanító. 1832. május 5-kén adtam meg a censusát [ti. szigorlatot — I. B.] Kecskeméten még mint rektor. Két év eltöltése után örökös tanító­nak marasztott Dömsöd professzori címmel, de a tractus [ti. egyház­megye) nem engedte Debrecentől elvenni az academica promotios [ti. főiskolai minősítő — I. B.l rektoriát. Eltöltvén tehát a 3-ik évet is mint rektor. 1833. május 5-kén felszenteltettem papnak Nagykőrösön. Már még januárban meghívott egy egyház káplánnak — ugyanekkor Báthori István is maga mellé -, sőt megkínált a pesti káplánsággal is. Én Dömsödöt választottam a három közül, amiért főtisztei. Bát­hori Gábor 20 szuperintendens [ti. püspök — I. B.] úrtól egy kis leckét 20. Báthory Gábor (1755-1842) a pesti ref. egyház újraszervezóje volt, később egyházkerületi püspök. Jeles szónokként emlegették.

Next

/
Oldalképek
Tartalom