Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

A Fölső-Kiskunság a XVI-XVII. sz.-ban

senki nem mentesült a közszolgálat alól (közfuvar, útkarbantartás, tűzoltás, védekezés árvíz ellen stb.) Állatartás „. . .Nints olyan gyakorlott Lovagló Mester, ha mingy árt Angliából került is, ki egy könnyen magára vállalná, hogy ezen a' módon. . . kitanítaná a' vad tsikót. . . Különösen szép nézni, hogy segítenek paripájikon. . . Hol egyik, hol a' másik oldalra dűlvén, a' ló menését ez által könnyebbítik. . . Nem rázódnak a'nyeregbe, 's mikor nyargalnak, úgy látszanak távolról, mintha valami nagy parlagi sas repülne a' fold színén."

29 — olvashatjuk dicsekvésre mindig kész kiskun ősünk beszámolóját a bécsi Magyar Hírmondóban a múlt század legelején. Nos, emlékezzünk Gulliver utazásaiban az okos lovakra, melyek megbotránkozva hallják Gullivertől, milyen oktalanok az emberek, mikor életüket, vagyonukat, lovaikat vesztegetik háborúskodásokban. Mert bizony a napóleoni csaták végére egy falkára olvad egész állományunk, s a szabadságharc után az idő előtt befogott, leromlott lovakat „a nemes szívű katonának termett kunoknak, kiknek őseik mint híres könnyű lovagok, s ellenség előtt rettentő bajnokok valának ismeretesek — megbocsátani egyáltalában nem lehet. . ." — írja Palugyay Imre (Jász — Kún kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása). 0 Mindezeket azért említettük, mert lovaink többsége bizony egyes, ill. nyilvánvalóan hátas állat Pentz lajstromában. Mint már előbb olvashattuk a közlekedésről: ősszel, télen, tavasszal nem is lehetett másképp kimozdulni, csak lóháton. A hátas (kevesebbszer nyerges) lovakkal szemben jármos ökörpárokat tartanak gazdáink. Nagy előnye ezeknek az igénytelenség, teherbírás, húsának keresettsége. Századunk első felében még úgy 29. Bécsi Magyar Hírmondó. 1803. III. 8-i sz. 30. Palugyai Imre: Jász-Kun kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása. Pest, 1854. 70. 1.